9. Fejezet- A híres "Hogyan mentsünk meg egy szerelmet" akció 1D módra

Miután végeztünk a dalok feléneklésével aláírtam életem legmeghatározóbb nyomtatványát. A szerződést persze pontosan minden apró kis részletet elolvastam és figyelembe vettem minden apró betűt. Aláírtam és abban a pillanatban Johan lépett be közénk.

-Kisasszony! Egy fiatalember keresi magát!- lihegett.
-Engem?- és mindenki bólogatni kezdett.
-Addig megfogom a tollát!
-Én pedig hozok egy kis frissítőt!
-Esetleg én hozzak valami harapnivalót?- mondták egyszerre a körülöttem nyüzsgő emberek.
-Köszönöm nem kérek semmit! Johan kérem szóljon annak a bizonyos "fiatalembernek"- és már intett is.
-Nahát! Ez nem semmi!- lépett hozzám Conor.
-Te meg mit keresel itt?
-Köszi a kedves fogadtatást!- nézett rám mérgesen.
-Bocsi de nem téged vártalak!
-Tudom! Azt a nyálas bohócot ugye? És hogy ment éjszaka Corin?- kérdezte gúnyosan.
-Képzeld jól!
-Hallottam hírét- erre ledöbbentem.
-Honnan hallottad?
-Innen-onnan!- elkaptam a pulcsiját és szorosan magamhoz húztam. A célom az volt hogy suttogva beszélgessünk mert itt a falnak is füle van. De nem sikerült. Túl közel húztam magamhoz és csók lett a vége!!! (Cupp)
-Ez most mi volt?
-Nem így terveztem! Esküszöm!- átkarolta a derekam és magához húzott. (Cupp)
-Dehogyis nem!- nevetett.
-Nem akkor sem...- ellöktem magamtól és kirohantam. Át a küszöbön a folyosón keresztül a lépcsőn át. De az utolsó lépcsőfokban megbotlottam. (Puff) Ott feküdtem a földön és csak sírni tudtam. Remek! Most tuti hogy ezt is beteszik az újságba! Már látom is a szemem előtt. "A lány aki nem tud betelni a fiúkkal. A legszaftosabb hírek a botrányhősről csak nálunk!" Más nem is kellett!

-Jól vagy?- felnéztem a földről és Liam ott állt az orrom előtt.
-Na! Nem tudtam hogy mi hiányzik az életemből!
-Ez fájt!
-Nhem érdh-ekh-el!- mondtam sírva.
-Mi a baj?
-Semmi!
-Ok nélkül nem szoktál leugrálni lépcsőkről! Mesélj!
-Az meg mi?- néztem a kezében lévő virágra és a plüssmacira.
-Semmi!
-Ok nélkül nem szoktál ilyesmit venni! Mesélj!
-Majd később!- és a karját nyújtotta. Megfogtam él felhúzott- Azta! De csinos vagy! Ahhoz képest hogy a pólómban rohantál ki a szállóból.
-Köszönöm!
-Oh! Bocsi! Ezt elvenném!- és Louis elvette Liamtől a macit meg a virágot.
-Kössz haver!- mosolygott Liam.
-Meg tudsz nekem bocsátani?- nézett rám irtó aranyosan.

-Hát hogy ne te kis buta!- magamhoz szorítottam és ezt egy nagyjából 10 perces csók követte. A fiúk ujjongtak és tapsoltak.

-Ne haragudj az este miatt és főleg azért amit délben tettem veled! Nem volt szép tőlem.

-Az meg mi?- nézett Conor a nyakamra. Ugyanis közben ő is beesett közénk.
-Júj! Erről meg is feledkeztem!- nyúltam a nyakamhoz.
-Mi az?- nézett rám dühösen Harry. Elkapta a kezem a nyakamtól.
-Te szent ég!- mondta Niall és Zayn. De mindenki teljesen fel volt háborodva.
-Most szétverem az agyad te kis patkány!- esett Liamnek Conor.
-Conor állítsd le magad!- próbáltam szétszedni őket. De túl közel kerültem. Conor be akart húzni egyet Liamnek de én kaptam az ütést ami a földre terített.

-Hogy merted megütni?- ordított Liam.
-Gyere! Játsszuk le!- és az előcsarnok közepén estek egymásnak. Niall Harry Zayn és Louis megpróbáltak segíteni de Conor kiverte a fogam.
-Jé! Kiesett az utolsó tejfogam!- néztem csodálkozva a tenyeremben szorongatott fogdarabokra.

Ettől Liam még dühösebb lett. És két olyat behúzott Conornak hogy nekem fájt. Sorra adták egymásnak az ütéseket. Liam szeme már tiszta lila volt. Conor karja viszont kék és zöld. De mindkettőjük orrából fojt a vér. Kezdtem aggódni miattuk. Értem verekednek? Semmi értelme ennek a marhaságnak. De a verekedést a fényképezők kattogása szakította meg. Az úgy szép kis kép lesz a holnapi címlapsztori mellé! A fiúk vérző orra, és a foltok plusz az én törött tejfogam. Liam elbambult és Conor olyan erővel közelítette meg az arcát hogy a földön landolt. Odamentem és Liam arcát végigsimítottam majd Conorra néztem.

-Ez most mire volt jó? Ettől nagyfiú lettél? Miért fáj neked ha egyszer az életben boldog vagyok!?- ordítottam könnyes szemmel.

-Talán máskor meggondolod hogy kinek engeded meg kiszívni a nyakad!- mondta Conor és elviharzott. A fiúk körbeálltak minket.
-Jól vagy pajti?- nézett aggódva Niall.
-Fáj?- kérdezte Louis.
-Nem! Megérte! Ha Corint elveszíteném az jobban fájna.
-LIAM!- öleltem át a nyakát.

Nem érdekelt minket hogy egy csomó képet készítettek rólunk. Most az a lényeg hogy együtt vagyunk. Harryre néztem. Láttam rajta hogy aggódik. De valami nem stimmel. Ő nem így néz ha igazán aggódik. Valamit titkol! De mit? Liam felállt és kimentünk az EMI épületéből. Már vagy este 10 lehetett amikor végre beértünk a szállóba. Felmentünk a szobánkba lezuhanyoztunk és befeküdtünk az ágyba.

-Tudod ma nagyon határozott és férfias voltál. Ahogy behúztál neki elképesztő volt. Látnod kellett volna a képét mielőtt elment! Azt hittem hogy megfulladok a... Alszol? Liam!
-Ja! Bocsi! Mondtál valamit? Csak gondolkodtam- nézett rám a nyitott szemmel alvó Liam.
-Min?
-A gyerekkoromon!- ez váratlanul ért!
-Ezt hogy érted?
-Ez a verekedés felelevenítette a gyerekkoromat. Tudod régen sokat bántottak mert nem olyan voltam mint a többiek. Ezt úgy értem hogy 3 héttel korábban születtem és az egyik vesém nem úgy működött ahogy kellett volna így kivették. És elég fiatalon kezdtem komolyabban bokszolni. Aminek anya nem örült de ez által megerősödtem. De mellette énekelni is kezdtem.
-Én ezeket nem tudtam. Ne haragudj hogy ilyesmibe keveredtél miattam- a fejemet a mellkasára fektettem.
-Nem haragszok! Már mondtam hogy megérte!
-De Liam! A verekedés nem old meg semmit!
-Tudom! De érted megteszem ha kell!
-Ez nagyon aranyos de semmi szükség rá! De látom nem vitatkozhatok veled mert semmi esélyem.
-Hát jól mondod!- és a pólómat kezdte felhúzni.
-Liam!- mondta kissé ingerülten.
-Bocsi! Szeretnéd?- megfordultam és a szemébe néztem.
-Mindennél jobban!- és heves csókolózásba kezdtünk.
-Liam nem láttad a... Te szent isten!- kiáltott Harry.
-Mit keresel itt?- kérdezte Liam.
-Ő... Én... csak... A lemez itt van?- kérdezte zavartan.
-Igen! Persze! Ott van az asztalon.
-Köszi! És bocsi!- mondta szégyenlősen és kecsesen kilibbent a szobából.
-Hon is tartottunk?- kérdeztem.
-Valahol itt- mondta Liam és elképesztő sebességgel meg akart csókolni de én az órára akartam nézni és lefejelte a fogam helyét.
-Aúú!- nyőgtem fel fájdalmamat kicsit sem titkolva.

-Ne haragudj!
-Ha még egyszer bocsánatot kérsz egy pofonnal újra visszahozom gyermekkori emlékeidet!- ordítottam.
-Bocsi!
-Liam!
-Bocsi!
-Liam! Fogd be a szád!
-Ne ha...
-Ha???
-Ő... izé... azt akartam mondani hoooogy... ő... Ne hallgassunk zenét!- kicsit mérgesen néztem rá.
-Persze! Én meg az angol királynő vagyok!
-Ahogy parancsolja felséges hölgyem!- az ökörködés alatt még jobban fájni kezdett a fogam helye.
-Aúúúú!
-Jól vagy?
-Nem!
-Elmegyünk fogorvoshoz!
-Liam! Ilyenkor az emberek alszanak. Még akkor is ha te nem. Ebben a szent percben Nagy-Britannia összes fogorvosa mélyen alszik!
-És a nőgyógyász?
-Hogy jön ez most ide?
-Én is lehetek a nőgyógyászod!
-Haha! Nagyon vicces! Röhög a vakbelem!
-Az olyat is tud?
-Tudod hogy értem! Beveszek egy doboz fájdalomcsillapítót és semmi bajom nem lesz.
-Te tudod!