Csak álltam a kanapé mellett tehetetlenül. Tudtam hogy el kell mondanom. De nem mertem. Zayn felnézett rám és könnyek szöktek a szemembe. Ő ettől még jobban elkeseredett. Leültem mellé és megfogtam a kezét.
-Mit mondott?- kérdezte félve.
-Szeret téged!- mondtam még mindig könnyes szemekkel.
-De akkor miért sírsz?
-Tina nem megy Franciaországba. Nagyon szeret téged de nem akarja hogy aggódj érte...
-Miért?
-Mert most indultak a lányok a kórházba. Tina nem akarta hogy tudd de súlyos beteg. Egy csomót találtak a mellében és nem biztos hogy túlélné a műtétet- Zayn sírva borult a vállamra- Annyira sajnálom!
-Minden az én hibám! Elcsesztem mindent! Végig hazudtam neki de csak a szakítás után jöttem rá hogy nekem ő kell! És most már túl késő!- továbbra is szorított de már zokogott.
-Zayn! Be akarsz menni hozzá?- erre csak egy bólintás volt a válasz. Néhány dolgot összeszedtem és elindultunk a kórházba. Az út csendes volt. Gondolom Zayn próbálta összeszedni magát.
~Zayn szemszöge:
Aggódtam Tina miatt. Annyira hülye voltam! Nekem ő a mindenem! A kórházba érve Corin a pult felé vette az irányt.
-Elnézést! Tina Sparks melyik szobában van?- kérdezte határozottan.
-3. emelet 54. szoba- mondta a nővér miközben halál nyugodtan rágózott és egy magazint olvasott. Elindultunk a lift felé és bementünk.
-Jól vagy?- nézett rám Corin.
-Igen! Csak félek hogy mit mond az orvos!
-Ezt megértem!- felértünk és rögtön a lányok fogadtak minket a szoba előtt. Odamentünk és mi is leültünk.
-Mondott valamit az orvos?- kérdeztem kissé félve.
-Még nem!- mondta Lory.
~Corin szemszöge:
Csak ültünk és vártuk hogy mit mond az orvos. Zayn már remegett az idegességtől. A vállára tettem a kezem és rám nézett én pedig bólintottam. Néhány perc múlva kilépett az orvos.
-Van itt önök közte egy hozzátartozó?- fura fejjel néztünk egymásra. Mi mind olyanok voltunk mint egy nagy család.
-Én a barátja vagyok!- állt fel Zayn.
-Csak családtagnak mondhatok bármit!- nézett az előtte levő leletre.
-Én az unokanővére vagyok!- mondtam és én is felálltam.
-Akkor jöjjön! Beszélnünk kell!- mondta a doki és elindultunk. Nem tudom hová de elmentünk.
-Tudja a csomó elégé útban van! És ezért életveszélyes lehet a műtét. De ha a csomó bent marad akkor még élhet néhány hónapot. Viszont ha a műtétet vállalja akkor nem biztos hogy a holnapot megéri. A kisasszonynak már elmondtam mindent és a műtétel választotta.
-És mikor végzik el a műtétet?
-Csak az ön aláírása kell és még ma elvégezzük.
-Hát ha ő már eldöntötte akkor nem mondhatok mást- a lapot elém nyomta és a tollat remegő kézzel fogtam meg. Félek hogy a halálos ítéletét írom alá. Lassan és félve aláfirkantottam a nevem és az orvos elment. Visszamentem a többiekhez és kérdőn néztek rám. Leültem Zayn mellé és elmondtam mindent neki. Csak ültek csendben és várták hogy bevigyék Tinát a műtőbe. Én lementek hogy mindenkinek vigyek kávét. Pedig olyan jó napnak indult. Csak én és Harry. De felborult a terv. Nem jött össze. Kértem öt kávét és elindultam a többiekhez. Akkor már a fiúk is megérkeztek.
-Meghoztam a kávét!- mondtam és mindenki elvette tőlem. Harry és én elindultunk hogy a fiúknak is hozzunk.
-Hogy bírja?- kérdezte Harry Zayn-re célozva.
-Teljesen magába fordult. Csak ül és néz maga elé. Kicsit ijesztő.
-Még sosem láttam ilyennek egy lány miatt.
-Tény hogy mindenkit megrendített a hír. Gondolom a fiúk még nem tudják?
-De már mindenki tud mindent. A lányok elmondták hogy mi történt. Zayn tényleg ijesztő volt mert behúzódott a mosdóba.
-Júj! Ennyire kiborult?
-Amíg te kávét hoztál háromszor kapott sírógörcsöt.
-Te szent ég!
-Hát igen! A többieket is sokk ként érte a dolog.
-Azt elhiszem- mondtam és kértünk kávét. Átölelt és a fülemhez hajolt.
-Nem lesz semmi baj!- súgta halkan. A fejemet a nyakába fúrtam és csak sírtam. Tehetetlennek éreztem magam. Végre itt volt mellettem Harry hogy kisírhassam magam. Az ölelésén szorított egyet és még jobban hozzá bújtam.
Elvettük a kávét és visszamentünk a többiekhez. A fiúk is megkapták a kávét és együtt elkezdtük inni. Liam és Danielle egymás kezét szorítva próbáltak erőt gyűjteni. Lory Niall ölében ült és beszélgettek. Ellie Lou vállának támasztva a fejét itta a kávét. Én Zayn mellett ültem és próbáltam nem az orra alá dörgölni hogy én boldog vagyok Harry mellett. A kezét szorítottam amikor kitolták Tinát hogy elvigyék a műtőbe.
-Corin és egyedül nem merek odamenni!- nézett rám ijedten Zayn.
-Együtt!- mondtam neki és ketten odamentünk a hordágyhoz.
-Kicsim én annyira sajnálom!- mondta Zayn miközben Tina kezét szorította.
-Olyan hülyének érzem magam hogy nem szóltam...- mondta Tina.
-Nem számít hogy mi lesz én örökre szeretni foglak!- mondta Zayn és Tina arcán egy könnycsepp gördült végig. Zayn már nem mehetett tovább. Zayn még nyújtózkodott hogy a lehető legtovább érintse a kezét de egy hosszú pillanat alatt elszakadtak egymástól. Átkaroltam a vállát és a szabad kezemet a másik vállára tettem és végignéztem ahogy rendíthetetlenül áll és komoly arccal nézi hogy minden függönyt elhúznak. Sóhajtottam egyet.
-Nem lesz baj!- mondtam biztatóan.
-Corin én félek! Félek hogy elveszítem- mondta továbbra is az elhúzott függönyöket bámulva.
-De örökké emlékszel majd rá. De nem biztos hogy megha...- erre kirántotta magát az ölelésemből és megfogta a kezem.
-Nem érted? Nekem most az életem fekszik a műtőasztalon!- a szemében láttam a félő de mégis elszánt ragyogást.
-Nekem meg az unokatestvérem! Én is ugyanúgy félek mint te! Azt hiszed hogy minden körülötted forog? Hát nem!
-Srácok! Szerintem ne most kiabáljatok ha kérhetem- szólt közbe Liam.
-Igazad van! Bocs!- mondta Zayn.
-Sajnálom! Olyan feszült vagyok hogy nem látok. Ne haragudj Zayn!- mondtam neki és átöleltük egymást.
-Csak jót akartál! És én is sajnálom!- visszamentünk a többiekhez és leültünk. Harry átkarolt de nem tudtam jobban érezni magam amíg Tina élete veszélyben van. Csak ültünk csendben és egymás tekintetét fürkésztük. Egy idő után a padlót és a cipőnket néztük. Csend volt. Mély és kínzó véget nem érő csend. Hallottam ahogy egy légy repked a folyosón. Az óra ketyegése beleszólt a csendbe. Egyre hangosabb és hangosabb kezdett lenni. Minden perc kínzóan lassan telt el. Az óra még hangosabb lett. A lábammal az óra járásával egy ritmusban dobolni kezdtem. Már a fejemben zúgott a ketyegés. Sóhajtottam egyet és idegesen kapkodni kezdtem a tekintetem. Hallottam ahogy a nővérek papírokat kapcsoznak össze. Az összes zaj egyre nyomasztóbb kezdett lenni. Ami a legrosszabb volt hogy az órával szemben ültem és néztem ahogy csiga lassan megy előre a mutató. A fejem már visszhangzott a kórházi ricsajtól. Valamit csinálnom kell mert én ebbe belebolondulok! Felálltam és Harry elkapta a karom.
-Hová mész?- kérdezte.
-Én itt megőrülök! Valamit csinálnom kell!
-Én éhes vagyok! Hozol nekem valamit?- kérdezte Niall. Körbenéztem hogy a többiek is kérnek-e. Lementem a büfébe és vettem néhány szendvicset. Visszavittem és kiosztottam mindenkinek egyet.
-Menjünk sétálni egyet!- mondta Harry és felállt- Ti jöttök?
-Én maradok!- mondta Zayn ami nem lepett meg.
-Akkor én is!- mondta Niall Liam és Louis. A csajok is erősen bólogattak.
-Akkor csak mi megyünk!- mondtam és elindultunk a kórház udvara felé.
-Zayn nagyon ki volt! Nem hittem volna hogy képes lesz veled valaha is kiabálni!
-Ez engem is meglepett!
-És most?
-Mi "most"?
-Mit akarsz csinálni?
-Egyenlőre várjuk meg hogy mi lesz és csak aztán gondolkodunk hogy hogyan tovább.
-Értem!- bólintott Harry és leültünk egy padra. Már kezdett beköszönteni a nyár. Kellemes meleg szellő érintette az arcom. De vészjósló felhők gyülekeztek. Remélem ez nem egy jel. Mert ha igen akkor én még ennél is jobban pánikba esek! Csak ültünk egymás karjaiban és csendesen hallgattuk ahogy a madarak énekelnek. Egy idő után elhallgattak. Körbenéztem és hirtelen hűvös lett.
-Menjünk vissza mert jön a vihar!- javasoltam és abban a pillanatban zuhogni kezdett az eső. Harry a kabátját fölém tartotta. Annyira édes hogy nem csak magára gondol.
-Mit mondott?- kérdezte félve.
-Szeret téged!- mondtam még mindig könnyes szemekkel.
-De akkor miért sírsz?
-Tina nem megy Franciaországba. Nagyon szeret téged de nem akarja hogy aggódj érte...
-Miért?
-Mert most indultak a lányok a kórházba. Tina nem akarta hogy tudd de súlyos beteg. Egy csomót találtak a mellében és nem biztos hogy túlélné a műtétet- Zayn sírva borult a vállamra- Annyira sajnálom!
-Minden az én hibám! Elcsesztem mindent! Végig hazudtam neki de csak a szakítás után jöttem rá hogy nekem ő kell! És most már túl késő!- továbbra is szorított de már zokogott.
-Zayn! Be akarsz menni hozzá?- erre csak egy bólintás volt a válasz. Néhány dolgot összeszedtem és elindultunk a kórházba. Az út csendes volt. Gondolom Zayn próbálta összeszedni magát.
~Zayn szemszöge:
Aggódtam Tina miatt. Annyira hülye voltam! Nekem ő a mindenem! A kórházba érve Corin a pult felé vette az irányt.
-Elnézést! Tina Sparks melyik szobában van?- kérdezte határozottan.
-3. emelet 54. szoba- mondta a nővér miközben halál nyugodtan rágózott és egy magazint olvasott. Elindultunk a lift felé és bementünk.
-Jól vagy?- nézett rám Corin.
-Igen! Csak félek hogy mit mond az orvos!
-Ezt megértem!- felértünk és rögtön a lányok fogadtak minket a szoba előtt. Odamentünk és mi is leültünk.
-Mondott valamit az orvos?- kérdeztem kissé félve.
-Még nem!- mondta Lory.
~Corin szemszöge:
Csak ültünk és vártuk hogy mit mond az orvos. Zayn már remegett az idegességtől. A vállára tettem a kezem és rám nézett én pedig bólintottam. Néhány perc múlva kilépett az orvos.
-Van itt önök közte egy hozzátartozó?- fura fejjel néztünk egymásra. Mi mind olyanok voltunk mint egy nagy család.
-Én a barátja vagyok!- állt fel Zayn.
-Csak családtagnak mondhatok bármit!- nézett az előtte levő leletre.
-Én az unokanővére vagyok!- mondtam és én is felálltam.
-Akkor jöjjön! Beszélnünk kell!- mondta a doki és elindultunk. Nem tudom hová de elmentünk.
-Tudja a csomó elégé útban van! És ezért életveszélyes lehet a műtét. De ha a csomó bent marad akkor még élhet néhány hónapot. Viszont ha a műtétet vállalja akkor nem biztos hogy a holnapot megéri. A kisasszonynak már elmondtam mindent és a műtétel választotta.
-És mikor végzik el a műtétet?
-Csak az ön aláírása kell és még ma elvégezzük.
-Hát ha ő már eldöntötte akkor nem mondhatok mást- a lapot elém nyomta és a tollat remegő kézzel fogtam meg. Félek hogy a halálos ítéletét írom alá. Lassan és félve aláfirkantottam a nevem és az orvos elment. Visszamentem a többiekhez és kérdőn néztek rám. Leültem Zayn mellé és elmondtam mindent neki. Csak ültek csendben és várták hogy bevigyék Tinát a műtőbe. Én lementek hogy mindenkinek vigyek kávét. Pedig olyan jó napnak indult. Csak én és Harry. De felborult a terv. Nem jött össze. Kértem öt kávét és elindultam a többiekhez. Akkor már a fiúk is megérkeztek.
-Meghoztam a kávét!- mondtam és mindenki elvette tőlem. Harry és én elindultunk hogy a fiúknak is hozzunk.
-Hogy bírja?- kérdezte Harry Zayn-re célozva.
-Teljesen magába fordult. Csak ül és néz maga elé. Kicsit ijesztő.
-Még sosem láttam ilyennek egy lány miatt.
-Tény hogy mindenkit megrendített a hír. Gondolom a fiúk még nem tudják?
-De már mindenki tud mindent. A lányok elmondták hogy mi történt. Zayn tényleg ijesztő volt mert behúzódott a mosdóba.
-Júj! Ennyire kiborult?
-Amíg te kávét hoztál háromszor kapott sírógörcsöt.
-Te szent ég!
-Hát igen! A többieket is sokk ként érte a dolog.
-Azt elhiszem- mondtam és kértünk kávét. Átölelt és a fülemhez hajolt.
-Nem lesz semmi baj!- súgta halkan. A fejemet a nyakába fúrtam és csak sírtam. Tehetetlennek éreztem magam. Végre itt volt mellettem Harry hogy kisírhassam magam. Az ölelésén szorított egyet és még jobban hozzá bújtam.
Elvettük a kávét és visszamentünk a többiekhez. A fiúk is megkapták a kávét és együtt elkezdtük inni. Liam és Danielle egymás kezét szorítva próbáltak erőt gyűjteni. Lory Niall ölében ült és beszélgettek. Ellie Lou vállának támasztva a fejét itta a kávét. Én Zayn mellett ültem és próbáltam nem az orra alá dörgölni hogy én boldog vagyok Harry mellett. A kezét szorítottam amikor kitolták Tinát hogy elvigyék a műtőbe.
-Corin és egyedül nem merek odamenni!- nézett rám ijedten Zayn.
-Együtt!- mondtam neki és ketten odamentünk a hordágyhoz.
-Kicsim én annyira sajnálom!- mondta Zayn miközben Tina kezét szorította.
-Olyan hülyének érzem magam hogy nem szóltam...- mondta Tina.
-Nem számít hogy mi lesz én örökre szeretni foglak!- mondta Zayn és Tina arcán egy könnycsepp gördült végig. Zayn már nem mehetett tovább. Zayn még nyújtózkodott hogy a lehető legtovább érintse a kezét de egy hosszú pillanat alatt elszakadtak egymástól. Átkaroltam a vállát és a szabad kezemet a másik vállára tettem és végignéztem ahogy rendíthetetlenül áll és komoly arccal nézi hogy minden függönyt elhúznak. Sóhajtottam egyet.
-Nem lesz baj!- mondtam biztatóan.
-Corin én félek! Félek hogy elveszítem- mondta továbbra is az elhúzott függönyöket bámulva.
-De örökké emlékszel majd rá. De nem biztos hogy megha...- erre kirántotta magát az ölelésemből és megfogta a kezem.
-Nem érted? Nekem most az életem fekszik a műtőasztalon!- a szemében láttam a félő de mégis elszánt ragyogást.
-Nekem meg az unokatestvérem! Én is ugyanúgy félek mint te! Azt hiszed hogy minden körülötted forog? Hát nem!
-Srácok! Szerintem ne most kiabáljatok ha kérhetem- szólt közbe Liam.
-Igazad van! Bocs!- mondta Zayn.
-Sajnálom! Olyan feszült vagyok hogy nem látok. Ne haragudj Zayn!- mondtam neki és átöleltük egymást.
-Csak jót akartál! És én is sajnálom!- visszamentünk a többiekhez és leültünk. Harry átkarolt de nem tudtam jobban érezni magam amíg Tina élete veszélyben van. Csak ültünk csendben és egymás tekintetét fürkésztük. Egy idő után a padlót és a cipőnket néztük. Csend volt. Mély és kínzó véget nem érő csend. Hallottam ahogy egy légy repked a folyosón. Az óra ketyegése beleszólt a csendbe. Egyre hangosabb és hangosabb kezdett lenni. Minden perc kínzóan lassan telt el. Az óra még hangosabb lett. A lábammal az óra járásával egy ritmusban dobolni kezdtem. Már a fejemben zúgott a ketyegés. Sóhajtottam egyet és idegesen kapkodni kezdtem a tekintetem. Hallottam ahogy a nővérek papírokat kapcsoznak össze. Az összes zaj egyre nyomasztóbb kezdett lenni. Ami a legrosszabb volt hogy az órával szemben ültem és néztem ahogy csiga lassan megy előre a mutató. A fejem már visszhangzott a kórházi ricsajtól. Valamit csinálnom kell mert én ebbe belebolondulok! Felálltam és Harry elkapta a karom.
-Hová mész?- kérdezte.
-Én itt megőrülök! Valamit csinálnom kell!
-Én éhes vagyok! Hozol nekem valamit?- kérdezte Niall. Körbenéztem hogy a többiek is kérnek-e. Lementem a büfébe és vettem néhány szendvicset. Visszavittem és kiosztottam mindenkinek egyet.
-Menjünk sétálni egyet!- mondta Harry és felállt- Ti jöttök?
-Én maradok!- mondta Zayn ami nem lepett meg.
-Akkor én is!- mondta Niall Liam és Louis. A csajok is erősen bólogattak.
-Akkor csak mi megyünk!- mondtam és elindultunk a kórház udvara felé.
-Zayn nagyon ki volt! Nem hittem volna hogy képes lesz veled valaha is kiabálni!
-Ez engem is meglepett!
-És most?
-Mi "most"?
-Mit akarsz csinálni?
-Egyenlőre várjuk meg hogy mi lesz és csak aztán gondolkodunk hogy hogyan tovább.
-Értem!- bólintott Harry és leültünk egy padra. Már kezdett beköszönteni a nyár. Kellemes meleg szellő érintette az arcom. De vészjósló felhők gyülekeztek. Remélem ez nem egy jel. Mert ha igen akkor én még ennél is jobban pánikba esek! Csak ültünk egymás karjaiban és csendesen hallgattuk ahogy a madarak énekelnek. Egy idő után elhallgattak. Körbenéztem és hirtelen hűvös lett.
-Menjünk vissza mert jön a vihar!- javasoltam és abban a pillanatban zuhogni kezdett az eső. Harry a kabátját fölém tartotta. Annyira édes hogy nem csak magára gondol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése