11. Fejezet- Icipici élet hatalmas probléma

Ott ültem Liam karjai közt és a szavai csak arra voltak elegek hogy a sírást csillapítsa. Az összes könnyemet letörölte az arcomról és aggódva néztünk egymás szemébe. Ha ez teszi tönkre a kapcsolatunkat akkor én elvesztem. Liam a mindenem. Imádom őt és csak most jöttem rá.

-Minden rendbe fog jönni! Én itt leszek melletted és vigyázok rád. Illetve rátok- nézett boldogan a hasamra.

-És a fiúk?

-Többet akarsz? Nem garantálom hogy mindegyik fiú lesz de meg lehet próbálni.

-Nem úgy értettem!- mondtam gyenge hangon.
-Tudom! Csak vicceltem!- nevetett én pedig besértődtem.
-Hát tudod nagyon nem vicces!- mondtam duzzogva. Fel másztam az ágyra és a takaró alá bújtam.
-Most haragszol?
-Aludj!
-Ok!- és lefeküdtünk aludni.

~Álom:

Egy sötét szobában ébredtem ahol elég hideg volt. Felálltam és ajtó után kezdtem kutatni. Ahogy tapogatóztam egy arcot érintettem meg. Halk susogás járta át a termet. A nevemet mormolták. Hirtelen felbukkant Liam. Egy hintaszékben ringatott egy kisbabát.


-Gyere kedvesem! Nézd meg a lányodat!- mondta kedvesen. Elindultam. De Harry megfogta a vállam.
-Ne menj el!- kérlelt édesen.
-Corin! Nem jössz vacsizni?- kérdezte az asztaltól Niall.
-Corin az enyém!- mondta Zayn és átölelt.
-Gyere inkább hozzám!- mondta Conor és Louis. 


Liamre néztem. Éreztem hogy egyre hidegebb és sötétebb lesz. Liam kezében a baba halványodni kezdett ami el is tűnt. A hintaszékben ült Liam és sírni kezdett.

"Meg kell vigasztalnom!" gondoltam. És könnyes szemmel elindultam. Minél közelebb mentem annál inkább távolodott. Futni kezdtem és Liam is eltűnt. Körülnéztem és senki sem volt mellettem. Egyszer csak a terhességi teszt lebegett a szemem előtt. Amint megláttam millió darabra tört. Még hidegebb lett és egyszer csak havazni kezdett. Most már teljesen sötét volt minden. Csak a havat éreztem a bőrömön. Sírva nekiborultam egy hókupacnak ami beszakadt alattam és éreztem hogy zuhanok. Egyre lejjebb és lejjebb...


~Vissza Corinhoz:


Az álom felijesztett. Ránéztem az órára. Még csak fél kettő. Liam mosolygott álmában. Annyira aranyos volt. De az álmom felkavart. Liam arca járt a fejemben ahogy sírt. Megsajnáltam. Nagyon édes volt. De a mi babánkat siratta. "Ez jelent valamit!" gondoltam. Hirtelen korogni kezdett a hasam. A nagy hangra Liam mocorogni kezdett. Halkan kitotyogtam a konyhába. Fel akartam kapcsolni a villanyt de nem találtam. Nyomkodni kezdtem a falat hátha megtalálom. De amit én megnyomtam sem fal sem villanykapcsoló nem volt. Valamennyire puhább.


-Áu!- kiáltott egy hang.
-Te meg ki vagy?- kérdeztem az idegen hang forrásától.
-Én vagyok az! Niall!
-Júj! Bocsi!- Niall felkapcsolta a villanyt.
-Mi a francot csinálsz te itt ilyenkor?- kérdezte értetlenül.

-Ezt én is kérdezhetném tőled! De én azért jöttem mert éhes vagyok!
-Én... is...- nézett rám csodálkozva. Kinyitottam egy üveget. Niall furán nézett rám.
-Mi az?- néztem rá.
-Ő... abban savanyú uborka van!
-Tudom!- és beleharaptam az egyikbe- Te kérsz?
-Köszi de most az egyszer kihagyom!
-Mi a fenét csináltok itt?- lépett be Louis.

-Mi... csak...- motyogtam.
-Lehetne csendesebben?- ásított Louis- Corin! Te meg mit eszel?
-Én? Savanyú uborkát!
-De én úgy hallottam Lucytól hogy nem szereted.
-De most szívesen megettem volna.
-Te terhes vagy?- kérdezte Louis. És abban a pillanatban félrenyeltem.
-Honnan tudod?- kiabáltam vele.
-Mi? Te terhes vagy?- nézett rám Niall.
-Ki művelte veled?- kérdezte Harry és Zayn. Mivel a nagy zajra ők is kijöttek a konyhába.
-Ő... Hát tudjátok... az úgy volt... szóval... a buli után Liam...
-LIAM?- ordítottak fel egyszerre.
-Mi van?- ásított Liam- mit csináltok a konyhában? Hajnali kettő. Corin gyere! Neked most aludnod kéne!- ijedten néztem rá. A fiúk pedig értetlenül.
-Tudunk mindent!- mondta halkan Harry.
-Mit? Corin te meséltél a dologról?
-Igen! De ne haragudj! Rájöttek!- Liam csalódottan visszaindult a szobánkba.
-Akkor vége!- mondta határozottan, hátat fordítva.
-Liam!- motyogtam halkan. A gombóc ott volt a torkomban. Nem tudtam megszólalni. A könnyeim elborították az arcomat. Liam kezét megfogtam.
-Hagyj békén!- és egy mozdulattal elrántotta a kezét. A földre térdeltem.
-Gyere vissza!
-Minek?
-Mert... mert... MERT SZERETLEK TE IDIÓTA!- ordítottam amennyire csak tudtam.
-És miért higgyek neked?- nézett vissza megvetően aztán elment. Kétségbeesésemben sírás lett rajtam úrrá. Megint! Niall átölelte a vállamat.
-Amíg nem rendeződnek a dolgok helyet cserélünk. Jó?- én csak bólogatni bírtam.
-Akkor gyere velem!- mondta Harry.


Elindultunk a szobája felé. A fiúk halk duruzsolásba kezdtek. De nemigazán tudtam velük foglalkozni. Liam nem szeret már és ez nagyon fájt. Eredetileg csak azért jöttem össze vele hogy Harryt bosszantsam. De ez a kis bolond elérte nálam hogy reménytelenül beleszeressek. És most hogy itt hagyott teljesen elvesztem. Számomra Liam az igazi. Megért és támogat mindenben és még csak nem is volt kibukva a baba miatt. Miközben a gondolataimba merültem Harry megágyazott nekem maga mellett.


-Tessék! Feküdj le! Mindjárt jövök!
-Ok!- mondtam halkan. Leültem az ágyra és újra eszembe jutott Liam arca az álmomból. Egy csomó kép ugrott be. Az emlékek súlyától a térdemnek támasztottam a fejem és úgy sírtam. Elszállt a remény... :'(