~Louis szemszöge:
-Mégis mi történt?- kérdeztem kétségbeesetten.
-Nos! A műtét alatt túl sok vért vesztett és mivel 0-s vércsoportja van nehéz a helyzetünk mivel elfogyott az összes vértartalékunk.
-És mit tehetünk?
-Mivel azonnal kéne a vér nincs sok időnk! Sürgősen donort kéne találnunk- már néztem is a telefonomban Liam számát mert megegyezik a vércsoportjuk. Végre elérhető volt.
-Halló?- szólalt bele a telefonba.
-Liam! Én vagyok az Louis! Sürgősen Be kell jönnöd a klinikára!
-Minek?
-Ne kérdezz csak gyere!!!- kiabáltam vele hogy értsen a szóból. Letette és perceken belül már meg is érkezett.
-Mi a baj?- lihegett.
-Corinnak vér kell!
-Ezért cibáltál ide? Már azt hittem komolyabb a baj!- nézett rám megvetően. Elkaptam a pulcsiját.
-Ember! Ennél súlyosabb helyzet nem is lehetne!- ordítottam a képébe.
-Engedj el!
-Fogd már fel hogy Corin életveszélyben van!
-Kit érdekel?- ezt nem bírtam megállni. Behúztam neki egy hatalmasat.
-Ha már felcsináltad vállald a felelősséget érte! Te is ott voltál aznap este és nem csak Corin tehet arról hogy terhes lett! Úgyhogy emeld meg a segged és segíts azon a törékeny lányon! Nincs de!!!
-Normális vagy?
-Én az vagyok! De te... Már azt sem tudom hogy ki vagy! Mert akit én ismerek nem bunkózik egy ILYEN lánnyal! Liamnek van szíve! De neked úgy veszem észre hogy nincs!- mondtam neki elég hangosan és otthagytam.
~Liam szemszöge:
"Remek! Gratulálok Louis! Sikeresen elérted a célod! Bűntudatot ébresztettél bennem!" gondoltam miközben kiviharzott a klinikáról. Benéztem a műtőbe és ott feküdt tehetetlenül sápadt arccal. Úgy feküdt ott mint akiből már teljesen eltűnt az élet. Az orvos kijött a és gondterhelt arccal nézett rám.
-Doktor úr!- mondtam kissé félve.
-Igen?- szólt vissza.
-Segíteni jöttem!
-Akkor siessünk!- láthatóan kisimult a homloka de boldognak nem mondtam volna.
-De mégis mi történt?
-Méhen kívüli terhesség!- ez aggasztani kezdett.
Túlestünk a véradáson és bevitték Corinnak. Leültem a műtő melletti padra és ölbe tett kézzel ültem ott órákat. Amikor az orvos szomorúan kijött. Ránéztem és lesütött szemmel ment el előttem. Nem értettem hogy mi a baj. "Remélem nem!" A nővér is kijött.
-Elnézést! Meg tudná mondani hogy mi történt?
-Nos a műtét sikeres volt. De még mindig nem sikerült teljesen stabilizálni az állapotát. Egyenlőre gépekre kötöttük. Nyugodjon meg fiatalember. Rendbe fog jönni. Esetleg be szeretne menni?
-Igen!
-Akkor jöjjön!- bementem- Sajnos nincs eszméleténél! De azt mondják hogy ilyenkor hallja az ember hogy mit mondanak neki csak reagálni nem tud- mondta kedvesen és kiment. Corinra néztem aki aggasztóan sápadt volt.
-Corin! Ha hallasz engem akkor kérlek hallgass végig! Én... nem is tudom hogy mi ütött belém! Szörnyen bunkó voltam! Megijedtem attól a gondolattól hogy terhes vagy. Megpróbáltam menekülni a probléma elől. Mármint nem mint ha baj lenne. De féltem! Féltem attól hogy nem leszek jó apja a kicsinek! És hogy ez tehette volna tönkre a kapcsolatunkat. Nekem te vagy a mindenem! Amíg nem ismertelek nem éltem igazán. De most hogy ezt a pár hetet együtt töltöttük megmutattad nekem hogy van értelme az életemnek. Mert egyedül egy senki voltam. És te tetted teljessé az életem. Ha te nem lennél még most is a szánalmas és üres életemet élném cél nélkül!- miközben elmondtam neki ezt megfogtam a kezét és az ágyra ültem.
A gépekre néztem és gyötörni kezdett a bűntudat. "Én vagyok a hibás! Ha aznap éjjel uralkodtam volna magamon akkor nem kéne most Corin életéért küzdenem." Könnyek jelentek meg a szememben és lassan némán legördültek az arcomon át az államig. Az államról lecseppent a kezünkre. Csendesen figyeltem Corin törékeny kezét. Csak akkor figyeltem meg jobban. Vékony csukló, hosszú kecses ujjakkal. "Hogy tudtam én olyan durván bánni vele?" kérdeztem magamtól elgondolkodva.
-Kérlek bocsáss meg!- mondtam neki miközben a derekát óvatosan átkaroltam és megöleltem.
-Liam! Te meg... ő... mit... Mit keresel itt?- lépett be csodálkozva Harry.
Elmeséltem neki hogy mi történt és mellém ült.
-Tudod Liam! Én szeretem Corint! De ha neked olyan fontos akkor békén hagyom!
-Köszi! De én azt hallottam hogy Corin barátnőjével jársz!
-Igen ez így van!
-Akkor nem értelek! Miért jársz Lucyval ha Corint szereted?
-Hogy... hát... nem is tudom! Valahogy minden olyan zavaros volt! De még én sem értem!
Corin nyöszörögni kezdett. Mindkettőnket határtalan boldogság járta át. Amikor meglátott bekönnyesedett a szeme és újra visszatért az élet az arcára.
-Liam!- mondta halkan.
-Itt vagyok!
-Haragszol rám?- nézett rám tündéri szemeivel.
-Nem tudok... Ezek után nem.
-Sajnálom!- súgta halkan.
-Mégis mit?
-Hogy nem voltam alkalmas arra hogy kihordjam a babát és...
-Nem! Corin! Nem te vagy a hibás!- és belépett az orvos.
-Nahát! Hiszen... ez... ez... Hogy lehet hogy él?
-Nem mindegy? A lényeg hogy élek nem?- nézett rá viccelődve.
-És még viccelni is van ereje!
-Doktor úr! Ez a lány erősebb annál mint amilyennek látszik!- nevetett Harry.
-Azt látom! Nos! Még egy hetet bent kell töltenie és ha nem romlik az állapota akkor haza is engedhetjük!- mondta az orvos. Kiment és Harry rám nézett.
-Figyelj Corin!
-Igen?
-Én... hát... Összejöttem Lucyval!
-Tényleg? Gratulálok!- mondta mosolyogva amitől Harry kiakadt. Kiment duzzogva mint egy óvodás kisgyerek.
-Neki meg mi baja?- néztem Corinra aki le volt fagyva- Corin!
-Tessék?- nézett rám ijedten.
-Nem érdekes! Pihenj csak!- és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Mégis mi történt?- kérdeztem kétségbeesetten.
-Nos! A műtét alatt túl sok vért vesztett és mivel 0-s vércsoportja van nehéz a helyzetünk mivel elfogyott az összes vértartalékunk.
-És mit tehetünk?
-Mivel azonnal kéne a vér nincs sok időnk! Sürgősen donort kéne találnunk- már néztem is a telefonomban Liam számát mert megegyezik a vércsoportjuk. Végre elérhető volt.
-Halló?- szólalt bele a telefonba.
-Liam! Én vagyok az Louis! Sürgősen Be kell jönnöd a klinikára!
-Minek?
-Ne kérdezz csak gyere!!!- kiabáltam vele hogy értsen a szóból. Letette és perceken belül már meg is érkezett.
-Mi a baj?- lihegett.
-Corinnak vér kell!
-Ezért cibáltál ide? Már azt hittem komolyabb a baj!- nézett rám megvetően. Elkaptam a pulcsiját.
-Ember! Ennél súlyosabb helyzet nem is lehetne!- ordítottam a képébe.
-Engedj el!
-Fogd már fel hogy Corin életveszélyben van!
-Kit érdekel?- ezt nem bírtam megállni. Behúztam neki egy hatalmasat.
-Ha már felcsináltad vállald a felelősséget érte! Te is ott voltál aznap este és nem csak Corin tehet arról hogy terhes lett! Úgyhogy emeld meg a segged és segíts azon a törékeny lányon! Nincs de!!!
-Normális vagy?
-Én az vagyok! De te... Már azt sem tudom hogy ki vagy! Mert akit én ismerek nem bunkózik egy ILYEN lánnyal! Liamnek van szíve! De neked úgy veszem észre hogy nincs!- mondtam neki elég hangosan és otthagytam.
~Liam szemszöge:
"Remek! Gratulálok Louis! Sikeresen elérted a célod! Bűntudatot ébresztettél bennem!" gondoltam miközben kiviharzott a klinikáról. Benéztem a műtőbe és ott feküdt tehetetlenül sápadt arccal. Úgy feküdt ott mint akiből már teljesen eltűnt az élet. Az orvos kijött a és gondterhelt arccal nézett rám.
-Doktor úr!- mondtam kissé félve.
-Igen?- szólt vissza.
-Segíteni jöttem!
-Akkor siessünk!- láthatóan kisimult a homloka de boldognak nem mondtam volna.
-De mégis mi történt?
-Méhen kívüli terhesség!- ez aggasztani kezdett.
Túlestünk a véradáson és bevitték Corinnak. Leültem a műtő melletti padra és ölbe tett kézzel ültem ott órákat. Amikor az orvos szomorúan kijött. Ránéztem és lesütött szemmel ment el előttem. Nem értettem hogy mi a baj. "Remélem nem!" A nővér is kijött.
-Elnézést! Meg tudná mondani hogy mi történt?
-Nos a műtét sikeres volt. De még mindig nem sikerült teljesen stabilizálni az állapotát. Egyenlőre gépekre kötöttük. Nyugodjon meg fiatalember. Rendbe fog jönni. Esetleg be szeretne menni?
-Igen!
-Akkor jöjjön!- bementem- Sajnos nincs eszméleténél! De azt mondják hogy ilyenkor hallja az ember hogy mit mondanak neki csak reagálni nem tud- mondta kedvesen és kiment. Corinra néztem aki aggasztóan sápadt volt.
-Corin! Ha hallasz engem akkor kérlek hallgass végig! Én... nem is tudom hogy mi ütött belém! Szörnyen bunkó voltam! Megijedtem attól a gondolattól hogy terhes vagy. Megpróbáltam menekülni a probléma elől. Mármint nem mint ha baj lenne. De féltem! Féltem attól hogy nem leszek jó apja a kicsinek! És hogy ez tehette volna tönkre a kapcsolatunkat. Nekem te vagy a mindenem! Amíg nem ismertelek nem éltem igazán. De most hogy ezt a pár hetet együtt töltöttük megmutattad nekem hogy van értelme az életemnek. Mert egyedül egy senki voltam. És te tetted teljessé az életem. Ha te nem lennél még most is a szánalmas és üres életemet élném cél nélkül!- miközben elmondtam neki ezt megfogtam a kezét és az ágyra ültem.
A gépekre néztem és gyötörni kezdett a bűntudat. "Én vagyok a hibás! Ha aznap éjjel uralkodtam volna magamon akkor nem kéne most Corin életéért küzdenem." Könnyek jelentek meg a szememben és lassan némán legördültek az arcomon át az államig. Az államról lecseppent a kezünkre. Csendesen figyeltem Corin törékeny kezét. Csak akkor figyeltem meg jobban. Vékony csukló, hosszú kecses ujjakkal. "Hogy tudtam én olyan durván bánni vele?" kérdeztem magamtól elgondolkodva.
-Kérlek bocsáss meg!- mondtam neki miközben a derekát óvatosan átkaroltam és megöleltem.
-Liam! Te meg... ő... mit... Mit keresel itt?- lépett be csodálkozva Harry.
Elmeséltem neki hogy mi történt és mellém ült.
-Tudod Liam! Én szeretem Corint! De ha neked olyan fontos akkor békén hagyom!
-Köszi! De én azt hallottam hogy Corin barátnőjével jársz!
-Igen ez így van!
-Akkor nem értelek! Miért jársz Lucyval ha Corint szereted?
-Hogy... hát... nem is tudom! Valahogy minden olyan zavaros volt! De még én sem értem!
Corin nyöszörögni kezdett. Mindkettőnket határtalan boldogság járta át. Amikor meglátott bekönnyesedett a szeme és újra visszatért az élet az arcára.
-Liam!- mondta halkan.
-Itt vagyok!
-Haragszol rám?- nézett rám tündéri szemeivel.
-Nem tudok... Ezek után nem.
-Sajnálom!- súgta halkan.
-Mégis mit?
-Hogy nem voltam alkalmas arra hogy kihordjam a babát és...
-Nem! Corin! Nem te vagy a hibás!- és belépett az orvos.
-Nahát! Hiszen... ez... ez... Hogy lehet hogy él?
-Nem mindegy? A lényeg hogy élek nem?- nézett rá viccelődve.
-És még viccelni is van ereje!
-Doktor úr! Ez a lány erősebb annál mint amilyennek látszik!- nevetett Harry.
-Azt látom! Nos! Még egy hetet bent kell töltenie és ha nem romlik az állapota akkor haza is engedhetjük!- mondta az orvos. Kiment és Harry rám nézett.
-Figyelj Corin!
-Igen?
-Én... hát... Összejöttem Lucyval!
-Tényleg? Gratulálok!- mondta mosolyogva amitől Harry kiakadt. Kiment duzzogva mint egy óvodás kisgyerek.
-Neki meg mi baja?- néztem Corinra aki le volt fagyva- Corin!
-Tessék?- nézett rám ijedten.
-Nem érdekes! Pihenj csak!- és egy puszit nyomtam a homlokára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése