Sziasztok! A rész vége egy barátnőmnek Anettnek szól aki hűséges olvasóm a kezdetek óta. Szeretném megköszönni hogy ennyien olvassátok a blogot. És persze hogy komiztok is! Remélem ezt a jó szokásotokat továbbra is megtartjátok :) Puszi: Niki xx
Másnap reggel ébren voltam de még pihentem egy kicsit. Andy háttal volt nekem és éreztem a forró leheletét a nyakamon. Az ajkai súrolták az arcomat és a nyakam is. A vállamra tapasztotta a száját és végigcsókolgatta a nyakam egészen a fülem aljáig. Homlokát a fejemre helyezte és szorosan átkarolt. Hihetetlenül édes tud lenni. Nem is gondoltam arra hogy Harry mit művelt. Valahogy akkor nem tudott lekötni. A helyzet minden pillanatát kiélveztem. Fél órán keresztül csinálta amikor hátranyúltam és megérintettem az arcát.
-Jó reggelt!- súgta halkan a fülembe.
-Szia!- köszöntem vissza és felültem.
-Lola behozott néhány ruhát. Hoztam reggelit és ha gondolod ma este nálad alhatunk!
-Hehe! Azt nem hinném!
-Miért?
-Egy olyan helyen akarsz aludni ahol a szemét szó elveszítette az értelmét mivel hogy nincsen kuka?
-Most szívatsz? A kuka alapvető dolog egy szobában!
-De nem egy kanadai szállodában! Ezek azt hiszik hogy az eldobható tányérokat megesszük a papírpoharakat meg megisszuk és az eldobható késekkel meg késnyelőset játszunk!
-Szadista népség!- jegyezte meg nevetve miközben felöltözött. Én sem tehettem mást. Kiszálltam az ágyból és felvettem a ruhákat amiket Lola hozott.
Beugrottunk kávéért a kávézóba és mentünk is tovább.
-Na és? Mit csinálunk ma?- kérdeztem érdeklődve.
-Először felvesszük az első jelenetedet és utána énektanárhoz mész aztán betanulod hogy éneklés közben hova kell lépned.
-Hú! Félelmetesen hangzik!
-Én tanítom be a koreográfiát!
-Így már elviselhetőbb lesz!- nevettem. Egy darabig még mentünk és odaértünk. Lola és Chris kiabáltak egymással. Kicsit fura volt a két menedzseremet így látni. Tisztára mint Tom és Jerry csak ők harcoltak míg Loláék szóban bántották egymást.
-Oh! Tényleg? Hát akkor fordulj fel!- kiáltotta Lola és elrohant. Meghökkentem. Lola a legkiegyensúlyozottabb ember akivel valaha találkoztam. Sosem láttam így kiakadni.
-Chris! Mi történt?- kérdeztem aggódva.
-Tegnap este lefeküdtünk és most teljesen kiborult.
-Jézusom! Ez komoly?- kérdezte Andy ledöbbenve.
-Jó reggelt! Corin gyere!- intett felém a rendező. Elindultam és elkaptak a sminkesek. A hajamat igazgatták miközben azt mutatták hogy hová kell állnom mit kell mondanom és hogy hogyan kell mondanom. Megkaptam a jelmezemet is és indulhatott a forgatás. Egy intézetben kezdődött a történet. Megpróbáltam a lehető legjobban alakítani a szerepem és nagyjából sikerült is. Mire végeztünk már négy óra volt így elindulhattunk az énektanárhoz. Bementünk és az első szólómmal kezdtünk foglalkozni. Először elénekeltem és elég könnyű volt a dal.
-Drágám ez remek volt!- mondta az énektanárom.
-Köszönöm!
-Azt hiszem hogy még elénekled párszor a papír nélkül és végeztünk is mára!- bólintottam és elénekeltem neki még néhányszor. Nagyon élveztem az órát. Mikor már végeztünk Andy is ott volt. A falnak támaszkodva figyelt.
-Végeztetek?- kérdezte vigyorogva.
-Igen már végeztünk!- válaszoltam énekelve.
-Ha tudná hogy milyen csodálatosan énekli ezt a dalt!- áradozott az énektanár.
-Hallottam és tényleg elképesztő! Akkor mehetünk?
-Persze!
~A szállodaszobában:
Egyedül voltam már megint. Most nem akartam zavarni Andy-t hiszen nem lóghatok folyton a nyakán mert neki is kell a magány. Csak feküdtem az ágyon és a párnámat szorítottam magamhoz. A könnyeim folyton potyogtak az ágyneműmre. A telefonomért nyúltam és a telefonszámok közt kutattam. Véletlenül elkalandoztam és akaratlanul felhívtam Harry-t. De csak a hangposta kapcsolt be.
-Hali! Harry vagyok és most nem érek rá vagy koncerten vagyok. A sípszó után hagyj üzenetet!- nem akartam lecsapni mert a híváslistán úgy is meglátja hogy hívtam így beszélni kezdtem de még mindig sírtam.
-Ő... Szia! Corin vagyok! Most biztos hülyének nézel de tudnod kell hogy hiányzol! Remélem egyszer még találkozunk. Rossz hogy nem vagy itt. Ő... hát... a levélben... szóval... nem nagyon tudtam leírni mindent amit éreztem... vagyis... érzek... most... illetve eddig... vagy mi... Na jó ez kicsit hülyén hangzott! Most úgy beszélek mint egy idióta. Csak azt akarom hogy tudd én még mindig szeretlek. Remélem gondolsz rám és szeretsz még. De ha nem az sem baj! Már megszoktam hogy folyton csalódok. De ha mégis akkor légyszi hívj vissza! Azt mondtam már hogy ki vagyok?... Corin!
~Harry szemszöge:
Éppen Magyarországon léptünk fel. Koncert után az öltözőben ültünk és a fiúk beszélgettek. Megszólalt a telefonom de amikor megláttam hogy Corin hív nem volt kedvem beszélni vele így nem vettem fel csak bevonultam a ruhák közé és vártam hogy bekapcsoljon a rögzítőm. Még szerencse hogy beállítottam. Végighallgattam ahogy zokogva végigmondja amit akart majd letette. Szörnyen éreztem magam.
-Jól vagy haver?- kérdezte Louis miközben leült mellém.
-Corin hívott!
-És miről beszélgettetek?
-Nem vettem fel! De hagyok neki egy üzenetet!- kimásztam a ruhák alól és leültem egy székre. Tárcsázni kezdtem a számát. Nem vette fel de a rögzítője bekapcsolt.
-Szia! Valami cuki üdvözlés kéne. Bébifóka! Most te jössz!- megszólalt a síp és beszélni kezdtem.
-Szia! Harry vagyok! Ő... én is szeretlek! Nem tudom hogy mi ütött belém de nagyon sajnálom! Ígérem megváltozok! Ha újra találkozunk persze! De remélem hogy igen! Na mindegy! Szia!- letettem és Liam leült mellém. Egy ideig vártam hogy hívjon miközben mellettem Twiterezett.
-Mit vársz?- kérdezte a laptopot bújva.
-Hogy Corin visszahívjon. Annyira várom mert...- áradoztam volna de Liam elém rakta a laptopját amin egy kép volt kiposztolva Twitterre. Corin és Andy kézen fogva sétálgatva szerepeltek a képen. Abban a pillanatban minden lecsendesült és eltűntek a színek körülöttem. Nem láttam és nem is hallottam. Felálltam és kimentem az öltözőből. Céltalanul járkáltam az épületben amikor egy padot láttam. Egy lány is ott volt. A pad végén ült és a telefonját nyomkodta. Leültem a másik végére és a térdemnek támasztottam a kezem és a tenyerembe helyeztem az arcom.
-Elnézést! Jól vagy?- kérdezte egy lágy és kedves hang. Olyan volt mint ha Corin hangját hallottam volna. Oldalra néztem és akkor vettem észre hogy a lány pont úgy nézett ki mint Corin a hajfestés előtt.
-Én? Jól vagyok! Azt hiszem... remélem... nem tudom!- teljesen megfeledkeztem mindenről. Teljesen olyan volt mint ő. A mosolya a nézése és a haja- Hogy hívnak?
-Anett! De biztos hogy jól vagy?
-Hát... most már egy kicsit jobban. Te hogy vagy?
-Én? Jól!- nem bírtam tovább. Az agyam teljesen elborult. Magamhoz húztam és megcsókoltam.
-Ő... ne... ne haragudj! De... ezt már nem bírtam!
-Nem! Semmi baj! Igazából most nekem is jól jött!
-Ennek örülök! Kár hogy holnap reggel már elutazunk. Várjunk csak! Nincs kedved bejönni a szobámba?
-Harry! Sajnálom de a szüleim...
-Az nem számít! Gyere!
-Hát jó! De nem csinálunk semmi rosszat világos?
-Hiszen ismersz!
-Azért mondom!- sóhajtott és nevetve megfogtam a kezét. Pont olyan volt mint ha Corin mellett lennék. De Anett illata más volt. Bevallom finomabb volt. Kicsit a szívemhez nőtt pedig fiatalabb nálam. Legalább is azt hiszem hogy fiatalabb.
-Héj! Hát ő?- állított meg minket Paul.
-Nyugi Paul! Nem sorozatgyilkos! Nem látod rajta hogy tök ártatlan?
-Na jó! De holnap indulunk szóval úgy maradjon itt!
-Oké főnök!- kiabáltam utána. Bementünk a szobámba és leültem- Nézz körbe! Igaz nincs olyan nagy rend de azért nekem tetszik.
-Nekem is!- válaszolt mosolyogva.
-Nem ülsz le?
-De! Miért is ne?- leült mellém és a velünk szemben levő ablakon néztünk ki. A csillagok gyönyörűek voltak. Olyan két órát néztük őket amikor egy hullócsillag suhant végig az égen.
-Kívánj valamit!- öleltem át mire ő lehunyta a szemét és gondolatban kívánt.
-Mit kívántál?
-Hogy örökké tartson ez a pillanat!- ezen elmosolyodtam és mélyen a szemébe néztem. Éreztem hogy ismét közel kerülnek az ajkaink. Próbáltam nem bevadulni így kicsit megerőltettem magam és óvatos voltam. Egyszer csak megcsörrent a telefonja.
-Igen?
-...
-Jó! Mindjárt visszamegyek!- letette- Ne haragudj de mennem kell! A szüleim már keresnek!- felállt és menni akart. Megfogtam a kezét az ajtóban.
-Várj egy kicsit!- Felkaptam egy tiszta pólómat és a kezébe nyomtam- Hogy ne felejtsd el ezt a napot!
-Nem fogom!- mondta mosolyogva és megcsókoltuk egymást. Kikísértem és elbúcsúztunk. Még gyorsan megadta az elérhetőségét és végignéztem ahogy elmegy. Gyönyörű szőke haján megcsillant az utca fénye. Mikor már nem láttam bementem a szobámba.
-Ki volt ez a csaj?- kérdezte Louis az ágyamon ülve.
-Egy rajongó aki segített túllépni Corin-on.
Másnap reggel ébren voltam de még pihentem egy kicsit. Andy háttal volt nekem és éreztem a forró leheletét a nyakamon. Az ajkai súrolták az arcomat és a nyakam is. A vállamra tapasztotta a száját és végigcsókolgatta a nyakam egészen a fülem aljáig. Homlokát a fejemre helyezte és szorosan átkarolt. Hihetetlenül édes tud lenni. Nem is gondoltam arra hogy Harry mit művelt. Valahogy akkor nem tudott lekötni. A helyzet minden pillanatát kiélveztem. Fél órán keresztül csinálta amikor hátranyúltam és megérintettem az arcát.
-Jó reggelt!- súgta halkan a fülembe.
-Szia!- köszöntem vissza és felültem.
-Lola behozott néhány ruhát. Hoztam reggelit és ha gondolod ma este nálad alhatunk!
-Hehe! Azt nem hinném!
-Miért?
-Egy olyan helyen akarsz aludni ahol a szemét szó elveszítette az értelmét mivel hogy nincsen kuka?
-Most szívatsz? A kuka alapvető dolog egy szobában!
-De nem egy kanadai szállodában! Ezek azt hiszik hogy az eldobható tányérokat megesszük a papírpoharakat meg megisszuk és az eldobható késekkel meg késnyelőset játszunk!
-Szadista népség!- jegyezte meg nevetve miközben felöltözött. Én sem tehettem mást. Kiszálltam az ágyból és felvettem a ruhákat amiket Lola hozott.
Beugrottunk kávéért a kávézóba és mentünk is tovább.
-Na és? Mit csinálunk ma?- kérdeztem érdeklődve.
-Először felvesszük az első jelenetedet és utána énektanárhoz mész aztán betanulod hogy éneklés közben hova kell lépned.
-Hú! Félelmetesen hangzik!
-Én tanítom be a koreográfiát!
-Így már elviselhetőbb lesz!- nevettem. Egy darabig még mentünk és odaértünk. Lola és Chris kiabáltak egymással. Kicsit fura volt a két menedzseremet így látni. Tisztára mint Tom és Jerry csak ők harcoltak míg Loláék szóban bántották egymást.
-Oh! Tényleg? Hát akkor fordulj fel!- kiáltotta Lola és elrohant. Meghökkentem. Lola a legkiegyensúlyozottabb ember akivel valaha találkoztam. Sosem láttam így kiakadni.
-Chris! Mi történt?- kérdeztem aggódva.
-Tegnap este lefeküdtünk és most teljesen kiborult.
-Jézusom! Ez komoly?- kérdezte Andy ledöbbenve.
-Jó reggelt! Corin gyere!- intett felém a rendező. Elindultam és elkaptak a sminkesek. A hajamat igazgatták miközben azt mutatták hogy hová kell állnom mit kell mondanom és hogy hogyan kell mondanom. Megkaptam a jelmezemet is és indulhatott a forgatás. Egy intézetben kezdődött a történet. Megpróbáltam a lehető legjobban alakítani a szerepem és nagyjából sikerült is. Mire végeztünk már négy óra volt így elindulhattunk az énektanárhoz. Bementünk és az első szólómmal kezdtünk foglalkozni. Először elénekeltem és elég könnyű volt a dal.
-Drágám ez remek volt!- mondta az énektanárom.
-Köszönöm!
-Azt hiszem hogy még elénekled párszor a papír nélkül és végeztünk is mára!- bólintottam és elénekeltem neki még néhányszor. Nagyon élveztem az órát. Mikor már végeztünk Andy is ott volt. A falnak támaszkodva figyelt.
-Végeztetek?- kérdezte vigyorogva.
-Igen már végeztünk!- válaszoltam énekelve.
-Ha tudná hogy milyen csodálatosan énekli ezt a dalt!- áradozott az énektanár.
-Hallottam és tényleg elképesztő! Akkor mehetünk?
-Persze!
~A szállodaszobában:
Egyedül voltam már megint. Most nem akartam zavarni Andy-t hiszen nem lóghatok folyton a nyakán mert neki is kell a magány. Csak feküdtem az ágyon és a párnámat szorítottam magamhoz. A könnyeim folyton potyogtak az ágyneműmre. A telefonomért nyúltam és a telefonszámok közt kutattam. Véletlenül elkalandoztam és akaratlanul felhívtam Harry-t. De csak a hangposta kapcsolt be.
-Hali! Harry vagyok és most nem érek rá vagy koncerten vagyok. A sípszó után hagyj üzenetet!- nem akartam lecsapni mert a híváslistán úgy is meglátja hogy hívtam így beszélni kezdtem de még mindig sírtam.
-Ő... Szia! Corin vagyok! Most biztos hülyének nézel de tudnod kell hogy hiányzol! Remélem egyszer még találkozunk. Rossz hogy nem vagy itt. Ő... hát... a levélben... szóval... nem nagyon tudtam leírni mindent amit éreztem... vagyis... érzek... most... illetve eddig... vagy mi... Na jó ez kicsit hülyén hangzott! Most úgy beszélek mint egy idióta. Csak azt akarom hogy tudd én még mindig szeretlek. Remélem gondolsz rám és szeretsz még. De ha nem az sem baj! Már megszoktam hogy folyton csalódok. De ha mégis akkor légyszi hívj vissza! Azt mondtam már hogy ki vagyok?... Corin!
~Harry szemszöge:
Éppen Magyarországon léptünk fel. Koncert után az öltözőben ültünk és a fiúk beszélgettek. Megszólalt a telefonom de amikor megláttam hogy Corin hív nem volt kedvem beszélni vele így nem vettem fel csak bevonultam a ruhák közé és vártam hogy bekapcsoljon a rögzítőm. Még szerencse hogy beállítottam. Végighallgattam ahogy zokogva végigmondja amit akart majd letette. Szörnyen éreztem magam.
-Jól vagy haver?- kérdezte Louis miközben leült mellém.
-Corin hívott!
-És miről beszélgettetek?
-Nem vettem fel! De hagyok neki egy üzenetet!- kimásztam a ruhák alól és leültem egy székre. Tárcsázni kezdtem a számát. Nem vette fel de a rögzítője bekapcsolt.
-Szia! Valami cuki üdvözlés kéne. Bébifóka! Most te jössz!- megszólalt a síp és beszélni kezdtem.
-Szia! Harry vagyok! Ő... én is szeretlek! Nem tudom hogy mi ütött belém de nagyon sajnálom! Ígérem megváltozok! Ha újra találkozunk persze! De remélem hogy igen! Na mindegy! Szia!- letettem és Liam leült mellém. Egy ideig vártam hogy hívjon miközben mellettem Twiterezett.
-Mit vársz?- kérdezte a laptopot bújva.
-Hogy Corin visszahívjon. Annyira várom mert...- áradoztam volna de Liam elém rakta a laptopját amin egy kép volt kiposztolva Twitterre. Corin és Andy kézen fogva sétálgatva szerepeltek a képen. Abban a pillanatban minden lecsendesült és eltűntek a színek körülöttem. Nem láttam és nem is hallottam. Felálltam és kimentem az öltözőből. Céltalanul járkáltam az épületben amikor egy padot láttam. Egy lány is ott volt. A pad végén ült és a telefonját nyomkodta. Leültem a másik végére és a térdemnek támasztottam a kezem és a tenyerembe helyeztem az arcom.
-Elnézést! Jól vagy?- kérdezte egy lágy és kedves hang. Olyan volt mint ha Corin hangját hallottam volna. Oldalra néztem és akkor vettem észre hogy a lány pont úgy nézett ki mint Corin a hajfestés előtt.
-Én? Jól vagyok! Azt hiszem... remélem... nem tudom!- teljesen megfeledkeztem mindenről. Teljesen olyan volt mint ő. A mosolya a nézése és a haja- Hogy hívnak?
-Anett! De biztos hogy jól vagy?
-Hát... most már egy kicsit jobban. Te hogy vagy?
-Én? Jól!- nem bírtam tovább. Az agyam teljesen elborult. Magamhoz húztam és megcsókoltam.
-Ő... ne... ne haragudj! De... ezt már nem bírtam!
-Nem! Semmi baj! Igazából most nekem is jól jött!
-Ennek örülök! Kár hogy holnap reggel már elutazunk. Várjunk csak! Nincs kedved bejönni a szobámba?
-Harry! Sajnálom de a szüleim...
-Az nem számít! Gyere!
-Hát jó! De nem csinálunk semmi rosszat világos?
-Hiszen ismersz!
-Azért mondom!- sóhajtott és nevetve megfogtam a kezét. Pont olyan volt mint ha Corin mellett lennék. De Anett illata más volt. Bevallom finomabb volt. Kicsit a szívemhez nőtt pedig fiatalabb nálam. Legalább is azt hiszem hogy fiatalabb.
-Héj! Hát ő?- állított meg minket Paul.
-Nyugi Paul! Nem sorozatgyilkos! Nem látod rajta hogy tök ártatlan?
-Na jó! De holnap indulunk szóval úgy maradjon itt!
-Oké főnök!- kiabáltam utána. Bementünk a szobámba és leültem- Nézz körbe! Igaz nincs olyan nagy rend de azért nekem tetszik.
-Nekem is!- válaszolt mosolyogva.
-Nem ülsz le?
-De! Miért is ne?- leült mellém és a velünk szemben levő ablakon néztünk ki. A csillagok gyönyörűek voltak. Olyan két órát néztük őket amikor egy hullócsillag suhant végig az égen.
-Kívánj valamit!- öleltem át mire ő lehunyta a szemét és gondolatban kívánt.
-Mit kívántál?
-Hogy örökké tartson ez a pillanat!- ezen elmosolyodtam és mélyen a szemébe néztem. Éreztem hogy ismét közel kerülnek az ajkaink. Próbáltam nem bevadulni így kicsit megerőltettem magam és óvatos voltam. Egyszer csak megcsörrent a telefonja.
-Igen?
-...
-Jó! Mindjárt visszamegyek!- letette- Ne haragudj de mennem kell! A szüleim már keresnek!- felállt és menni akart. Megfogtam a kezét az ajtóban.
-Várj egy kicsit!- Felkaptam egy tiszta pólómat és a kezébe nyomtam- Hogy ne felejtsd el ezt a napot!
-Nem fogom!- mondta mosolyogva és megcsókoltuk egymást. Kikísértem és elbúcsúztunk. Még gyorsan megadta az elérhetőségét és végignéztem ahogy elmegy. Gyönyörű szőke haján megcsillant az utca fénye. Mikor már nem láttam bementem a szobámba.
-Ki volt ez a csaj?- kérdezte Louis az ágyamon ülve.
-Egy rajongó aki segített túllépni Corin-on.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése