40. Fejezet- Beköltözés Louishoz... Biztos hogy csak hozzá?

Az utolsó terápiám már rövidebb volt mint a többi mert a doki feleslegesnek érezte mert már a végén Lou régi viccei eszembe jutottak és a kanapén fetrengtem a röhögéstől szóval hazaengedtek. Amikor kiléptem a váróba mindenki bolondnak nézett mert még mindig nevettem. A szobámban összepakoltam aláírtam néhány papírt és távoztam az épületből az éjszakás nővérek örömére. Elismerem hogy szörnyű beteg vagyok mert nem jött be a kórházi kaja és elég erősen meg is mondtam. Szóval jókedvűen mentem el a nővérpulttól. A kijáratból még hallottam hogy pezsgőt nyitnak. De nem érdekelt. Lou már a parkolóban állt az autójának támaszkodva mint egy igazi macsó.

-Szia Lou!- köszöntem vidáman.
-Corin! Visszatért közénk ez az angyali mosoly!- mondta boldogan és egy baráti puszi ölelés párosítás után bepakoltunk a csomagtartóba és már indultunk is.
-Messze laksz?- kérdeztem tőle.
-Csak egy kicsit... la-la-kok... messze- mondta kicsit furán. Fél óra múlva még mindig autókáztunk és már kezdtem unni.
-Ott vagyunk már?- kérdeztem.
-Még nem!- mondta.
-Ott vagyunk már?- kérdeztem ismét.
-Még nem!
-Ott vagyunk már?
-Igen!- mondta Lou vidáman.
-Tényleg?- néztem csodálkozva.
-Nem!- röhögött.
-Na! Nem vicces! Unatkozok!- mondtam karba tett kézzel.
-Kapcsolok zenét!- támadt fel Lou-ban a gondolat. Bekapcsolta a lejátszót és a Na na na című daluk ment.

Louis fogta magát és elkezdett táncolni és énekelni de közben még vezetnie is kellett. Én is csatlakoztam az énekléshez. Miután a dalnak vége lett Lou lekapcsolta a lejátszót.

-Ennyi volt?- kérdeztem.
-Most nincs kedvem zenét hallgatni!- vonta meg a vállát miközben az utat kémlelte.
-Jaaaaaaj!!! Ott vagyunk máááár!?- kérdeztem ingerülten.
-Nyugi!- röhögött.
-OTT VAGYUNK MÁR?
-Igen!- válaszolt egyszerűen.
-Jaj ne szórakozz!
-De most komolyan! Megérkeztünk!- böködte a vállam. Ránéztem és a mellettünk álló házra mutatott. Odanéztem és ez a látvány fogadott:

Azt a mocskos...! Itt fogok lakni!? Beparkolt és kiszálltunk a kocsiból. A csomagtartóból kikaptuk a cuccaimat és a bejárat felé vettük az irányt.

-Lou! De hiszen ez gyönyörű!- mondtam hüledezve.
-Ugye?- kacsintott miközben ajtót nyitott. Levettük a cipőnket és Louis adott egypár papucsot. Az előszobába mentünk és leesett az állam.

-Hogy tetszik?- nézett rám Louis miközben lepakoltunk.
-Hülyéskedsz? Állati szép!
-Boo Bear! Hazajöttél?- futott le a lépcsőn Harry.
-Ácsi! Először is. Boo Bear? Másodszor. E-e-ez meg... ez meg mi a fenét csinál itt!?- mutattam Harry felé miközben Lou képébe kiabáltam.
-Én mit keresek itt? Nyuszikám én itt lakok! Ja! És ennek neve is van!- mutatott magára Harry.
-Ja! Kétszínű hazudozó patkány!- ordítottam és Lou után mentem hogy megmutassa a szobámat. Beléptünk az ajtón és lepakoltunk.
-A ruháid mind a szekrényedben vannak. Apropó a szekrényed!- mutatott egy ajtóra- Mi nem tudtuk mire használni de most már van tulajdonosa- az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Egy hatalmas beépített szekrény tele ruhákkal cipőkkel és ékszerekkel meg egy óriási tükörrel.
-Hű! Mindig is ilyet akartam! Köszi Lou! Bocsi! Boo- ugrottam a nyakába.
-Látom tetszik. Figyelj! Holnap lesz Harry szülinapja és te köszöntöd fel a bulin- mondta hadarva és kilibbent az ajtón.
-Lou várj! Mi az hogy én köszöntöm fel? És mégis miféle buli és miért én?- futottam utána a lépcsőn és az utolsó néhány lépcsőfokon megbotlottam de Lou elkapott.
-Nyugi! Majd meglátod hogy jó lesz!- kacsintott és hitemből kitérve mentem vissza a szobámba.
-Corin! Mi elmentünk mert koncertünk lesz meg interjút adunk. Majd valamikor este jövünk! A hűtőben mindent megtalálsz ha éhes vagy!- ordibált fel az emeletre Lou.
-Oké!- kiabáltam vissza és hallottam ahogy a kocsijuk elindul. Kinéztem az ablakon és Louis intett egyet felém amit viszonoztam. Amikor eltűnt a kocsi lementem lefutottam a lépcsőn és az előszobában leültem tévét nézni. Eléggé elment az idő és kicsit érdekelt hogy a fiúk szobái milyenek. Először Louis szobáját kerestem meg és meg is találtam. Tipikus fiús szoba. Nagy kupi és kevés szabad hely. A következő szoba elég nehezen lett meg de nem csalódtam Louban hiszen a szobám mellett lakik Harry. Csak beléptem és megéreztem azt a csodálatos illatot amit utoljára akkor éreztem amikor lefeküdtem vele. Leültem az ágyára és a párnájára hajtottam a fejem. Harry illata megbabonázott és álomba ringatott.

~Harry szemszöge:

Hazaérve a koncertről Louis első dolga az volt hogy felkiabál az emeletre hogy megjöttünk. Ő arra számított hogy Corin boldogan fut majd le a lépcsőn. Bevallom én is vártam hogy azokkal a csodálatosan szép lábaival végigrohanjanak a lépcsőn és egész este beszélgessünk a mai napról. De nem jött. Lou furcsának találta hogy nem jön így benézett a szobájába. Addig én kaját melegítettem magunknak.

-Nincs a szobájában!- rontott le a lépcsőn Louis.
-Hívd a mobilját!- ajánlottam neki.
-Igaz!- mondta és már hívta is- A szobájában van a telefon mert onnan hallom Carly hangját.
-Még mindig nem váltott csengőhangot? Na mindegy! Keressük meg. Enyém az emelet te erre keresd!
-Oké!- és már kerestük is. Felléptem az emeletre és a szobájába mentem. Tényleg nem volt ott. Elmentem az ajtóm előtt és láttam hogy valami nem oké a szobámban. Beléptem és megláttam őt az ágyamban.

-Megtaláltam!- mondtam a korlátról.
-Hol van?- kérdezte Lou.
-Látnod kell!- javasoltam neki és fel is jött az emeletre. Bementünk a szobámba és leültünk mellé.
-Most már tudom hogy miért szereted őt- mondta miközben a vállamat veregette.
-Hagyjuk aludni és menjünk le kajálni- javasoltam és halkan kiléptünk a szobámból. A konyhából egyenesen a nappaliba mentünk tévét nézni.
-Akkor mi van köztetek?- kérdezte Lou teli szájjal.
-Nem tudom! Talán megbékél. De a legszebb az lenne ha holnap békülnénk ki- mondtam ábrándozva.
-Remélem így lesz!- mondta biztatóan Lou.
-Menjünk aludni! Holnap hosszú napunk lesz!- mondtam és ráhagytam a mosogatást. Fürdés után befeküdtem az ágyamba Corin mellé. De csak lassan és halkan. A homlokára helyeztem az ujjhegyeimet és végigsimítottam az arcát a nyakát és a vállát. Édes mosoly jelent meg az arcán és közel hajoltam hozzá és óvatosan megcsókoltam. Lehajtottam a fejem a párnára és csak figyeltem őt ahogy lassan hangtalanul veszi a levegőt. A haja káprázatosan szép volt. Az arca viszont megváltozott. Lefogyott. Ha átölelném elveszne a kezeim közt. Nem vagyok kövér de amikor ránézek annak érzem magam. Egyszerűen annyira tökéletes hogy újra ellopta a szívem.