-Hozzám jössz?- kérdezte ismételve a kérdését.
-Ő... hát... izé...- nyögtem ki magamból. Cameron szomorúan nézett maga elé. Lehajoltam hozzá és megcsókoltam.
-Mostantól szólíts Mrs. Crigger- nek!
-Akkor ez igen?- nézett fel rám kiskutyaszemeivel.
-Igen!- mondtam mosolyogva és az kezemet az arcára tettem.
Egy kis zene a folytatáshoz ;)
Lágyan megcsókolt majd az ujjamra húzta a gyűrűt.
Átkarolta a derekam és magához húzott. Ismét megcsókolt és láttuk hogy lassan lemegy a nap. A lepedőn ültem Cameron illetve most már a vőlegényem karjaiban és néztük ahogy a nap utolsó sugarai táncoltak a víz fodrain. Boldog voltam abban a pillanatban.
-Lassan lemegy a nap!- mondta Cam.
-És?
-Haza kéne menni!
-Minek? Most olyan boldog vagyok! Ne szúrjuk el a tökéletes pillanatot!
Még szorosabban átkarolt és figyeltük ahogy végleg eltűnik a nap a léthatárról. Néhány csillag tűnt fel az égen. Fél óra múlva már majdnem teljesen sötét lett. Egymás mellé feküdtünk a pléden és figyeltük a csillagokat. Néha ránéztem a gyűrűre és szívmelengetően szép pillanat volt. Belegondolni hogy menyasszony lettem és hogy nemsokára feleség kicsit nyomasztó volt de örültem hogy egy olyan emberrel csinálom végig aki tényleg szeret mert Harry-ben már nem tudnék megbízni. Lassan már kezdtünk fázni így felöltöztünk és elindultunk haza. Otthon már apa várt minket elég bosszúsan.
-Gyertek vacsorázni!- mondta és elindult a konyhába.
-Valami baja van?- nézett rám aggódva Cam.
-Hát... mindenesetre várjunk még egy kicsit!- javasoltam és bementünk a konyhába.
-Beth! Hozza be a vacsorát!- mondta apa az asztalnál ülve és újságot olvasva. Leültünk mi is és bevallom kicsit féltem elmondani hogy már menyasszony vagyok. Cameron megszorította a kezem hogy biztasson.
-Őőő... Apa!- szóltam neki de tovább olvasta az újságot- Letennéd egy kicsit és figyelnél rám?
-Tessék!- mondta apa és lecsapta maga elé az újságot.
-Mondanunk kell valamit! Tudod én... vagyis Cameron... hát... megkérte a kezem!- böktem ki halkan.
-Tessék?- kérdezett vissza.
-Menyasszony vagyok!
-Jó! Rendben!- mondta rezzenéstelen arccal és kiment. Egymásra néztünk és mindketten meglepődtünk.
-"Jó! Rendben!"? Ennyi? Esetleg fulladjunk meg vagy valami egyéb megjegyzés? "Jó! Rendben!"? Hát nem "Jó Rendben!"- akadtam ki.
-Corin! Nyugi!- próbált csillapítani Cameron de nem ment. Apa után mentem aki az erkélyen mérgelődött.
-Apa! Nem örülsz?- kérdeztem kicsit félve.
-Mindegy mit mondok! Úgy is hozzá mész!
-Igen! Hozzá megyek! És akkor mi van? Legalább boldog vagyok! Ez jó nem? Anyával mindig azt akartátok hogy boldog legyek nem?
-De igen! De ne egy ilyen...
-Ilyen mivel? Ne legyél ilyen lenéző! Mond! Te látsz a felhúzott orrodtól? Cameron egy normális és rendes srác! Igazán örülhetnél hogy nem egy kiszámíthatatlan önző és gyerekes fiúval vagyok mint Harry!
-Fogd már fel hogy ő a hozzád illő és nem ez! Corin! Neked elment az eszed!
-Akkor itt sem vagyok!- kiabáltam és kirohantam az utcára. Csak mentem és nem tudtam elhinni hogy a saját apám nem örül a boldogságomnak. Leültem egy parkoló szélén levő padkára és a csillagokat néztem.
-Minden rendben?- hallottam Cam hangját.
-Nem! Semmi sincs rendben! Mihamarabb hozzád akarok menni! Túl akarok lenni ezen és apámtól távol akarok kerülni!- mondtam a karjaiban sírva.
-Akkor holnap hazamegyünk bemutatlak a szüleimnek és megtervezzük a tökéletes esküvődet!
-De ez nem csak az én esküvőm!
-Tudom! De szeretném ha te lennél a főszereplő!- szorosan átölelt és csókolózni kezdtünk. Már elég későre járt így visszamentünk. Szerencsére apával nem futottunk össze.
~Niall szemszöge:
A turnénak már rég vége volt. Lory és én Twittcam-en lógtunk. Én a saját laptopomat használtam ő meg az övét.
-Niall nézd!- fordította felém a laptopját Lory.
-Mi az?- odanéztem és láttam hogy Corin és valami srác kézen fogva sétálgatnak és mellettük Corin kezén kinagyítva díszeleg egy gyűrű. Elkerekedett szemekkel bámultam őket. Boldognak tűntek. Ha Harry megtudja akkor ki fog akadni. Elköszöntem és lecsaptam a laptopot. Kimentem a többiekhez és értetlenül néztek rám.
-Mi van haver?- nézett rám Harry.
-Semmi jó! Nézzétek!- mondta Lory és mindenki körbeállta a laptopot. Harry-t figyeltem aki eléggé elkenődött. Bement a szobájába és becsapta az ajtót.
-Beszéljek vele?- kérdezte Louis.
-Menj!- mondta Liam.
~Louis szemszöge:
Bekopogtam Harry-hez és hallottam ahogy mindenfélét hozzávág a falhoz.
-Harry! Bejöhetek?- kérdeztem és benyitottam. Láttam hogy valami élesnek látszó tárgy repül felém így védekezés ként gyorsan behajtottam az ajtót.
-A francba! Annyira éreztem hogy mindent elbaszok! Minek kellett megcsalnom? Akkor most én venném el és nem egy ilyen csicska!- mérgelődött.
-Jól vagy?- bementem hozzá és tovább kiabált. Egy idő után már csak Corin képe felé fordult és valami ilyesmi fejet vágott.
Még életemben nem láttam ilyennek. Féltem hogy valami hülyeséget akar majd csinálni. Ilyen helyzetben nem voltam még soha így azt sem tudtam hogy mit kell ilyenkor tenni vagy mondani. Megfogta Corin képét és a földhöz akarta vágni.
-Hülye kurva!- kiáltott.
-Normális vagy?- fogtam le a kezét de kicsúszott a kép a kerettel együtt és hatalmas csattanással eltört. Az üvegszilánkok felsértették a képet. Harry sírva borult a földre és a kezeivel a kép előtt támasztotta meg magát. Leguggoltam hozzá és megöleltem.
-Miért? Miért voltam olyan meggondolatlan? Beleszeretett egy másik srácba amikor olyan boldogok voltunk?
-Nem tudom! De minden rendbe fog jönni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése