99. Fejezet- Hamupipőke bálba megy

(Egy élet által íródott történet <3)
~Péntek este:

Hát ez is eljött. A szalagavató. És Dylan is szakított Laurával! A szívem majd kiugrott a helyéről. Dehogy is! Tök nyugodt voltam. A barátnőm Carly volt ideges.

Carly és Adam (a legszebb pár az egész földön) *-*

A szobatársaim nem maradtak estére így egyedül maradtam a szobában. Átmentem Carly-hoz és együtt készülődtünk. Tudni kell róla hogy ő az a fiús stílusú csajszi és ritka ha smink van rajta de akkor álomszép. De ő már alapból olyan szép mint más nekifutásból se! Sminkelés közben figyeltem őt és halkan elnevettem magam.

-Mi az?- kérdezte fura fejjel.
-Semmi! Csak... Adam ha meglát egyből beléd szeret- nevettem.
-A fiúkolesz nevelője előbb megdicsér mint Adam- mondta kicsit morcosan.
-Átmegyek felöltözök és mehetünk- mondtam az órámat nézve és átmentem a ruháimat lecserélni.

Lementünk a porta elé ahol Carly apukája már várt minket. Persze hogy én értem le előbb. Nem tudtam hogy Adam és Carly miért maradtak le de van egy olyan érzésem hogy nem is akarom tudni.

-Helló!- köszöntem Carly apukájának.
-Szervusz nagy lány!- köszönt egy nagy vigyorral az arcán. Elindultunk az Agorába ahol fellépünk az énekkarral. Ja igen! Elfelejtettem mondani hogy az iskola énekkarában is benne vagyok. Ahogy Dylan és Carly is.

Agora (más néven Üvegpalota)

Beléptünk a bejáraton és elindultunk az öltöző felé.

-Á-á! Ide ti már nem jöhettek!- mondta Carly megérintve Adam mellkasát.

-Jó bocsi!- mondta Adam és megcsókolta Carly-t.

-Gyere!- ölelte át a vállam  Carly.

Megvolt a skálázás és elpróbáltuk a fel és levonulást. Minél közelebb voltunk a fellépéshez Carly annál idegesebb lett. Amikor meghallotta hogy már csak öt percünk van szegény Adam karjaiban bepánikolt. Én csak a vállát simogassam hogy segítsek Adam-nek lenyugtatni. Sajnos Carly-nak van egy olyan betegsége hogy nem kap levegőt ha olyan helyzetbe kerül így jogosan pánikoltam én is. A legjobb barátnőmet rohadtul nem akarom elveszíteni! Szóval nem azért izgultam hogy fel kell lépnem több száz ember előtt hanem azért hogy ne legyen baja. Beálltunk a sorba és Adam elkezdett viccelődni.

-Figyelj kicsim! Nézd Bree seggét és ne a közönséget- erre csak a szemeimet forgattam.

-Köszi Adam!- mondta nevetve Carly. Amikor nevetett kicsit megnyugodtam én is.

-Megyek leülök! Sok sikert!- mondta Adam és megint megcsókolta Carly-t. Amint elengedték egymást szegény lány a nyakamba ugrott és olyan erősen szorított hogy azt hittem összeroppant. Nem szóltam hiszen tudom milyen izgulni valami miatt. Én speciel miatta!

-Ne aggódj! Én itt leszek!- súgtam a fülébe. Elengedett és elindultunk a színpadra. Volt egy dal aminek az első három versszakát Dylan énekelte. Olyan szép hangja volt hogy az eszméletlen. Mikor lement az előadás következett egy félórás szünet. Addig lehetett enni inni meg ilyenek. Amikor lementünk a színpadról Carly szorosan átölelt.

-Ugye tudod hogy miattad jobban aggódtam mint a szereplés miatt?- kérdeztem tettetve a haragot. Sosem tudnék haragudni rá! A reakciója csak az volt hogy nyomott nekem egy tündéri Carly-féle mosolyt.

-Nem megyünk enni?- kérdezte Adam mikor odalépett hozzánk.

-Háh! Pasik!- mondtam karba tett kézzel és nevetve. Lementünk az asztalokhoz de csak Adam ért el az asztalig mert Dylan megállított minket.

-Nincs cigid?- kérdezte Carly-t.

-De van! Csak a kabátom zsebében. Nekem is jól jönne- mondta Carly.

-Akkor itt megvárlak titeket- mondta Dylan és nekitámaszkodott a falnak.

-Jó voltál!- mondtam Dylan-nek a szólóra célozva amikor elmentem mellette.

-Köszi!- mondta és elmentünk a kabátokért. Cigizés után elmentünk megnézni a szalagtűzést. Utána megint inni mentünk. De most már mi is elértünk az asztalig. Töltöttünk magunknak pezsgőt és Carly-val elemezgetni kezdtük a tanáraink alkoholszintjét. Addig Adam az egyik osztálytársunkkal beszélgetett. Az irodalom nyelvtan tanárunk már nem volt szomjas.

-Észrevetted hogy a tanárnőnek ez a harmadik pohár pezsgője?- kérdezte nevetve Carly.

-Mi?- kérdeztem és megfordultam- Jézus!- mondtam mikor megláttam az angol tanáromat. Jogosan félek tőle mert elég perverz!

-Csak nem megijedtél a tanár úrtól?- kérdezte drága barátnőm nevetve.

-Kicsit nagyon rám hozta a frászt. Piával még veszélyesebb mint könyvvel- nevettem.

-Kezdődik a tánc! Gyertek!- mondta Adam és elindultunk a nagyterem felé. Kicsit a fejembe szállt a pezsgő és megláttam hogy Dylan sem szomjas.

-Menjetek csak én jól elleszek!- mondtam és elindultam Dylan felé aki négy végzőst szórakoztatott. Láttam rajtuk hogy már unják szegényt.

-Bree! Veled még nem is koccintottam!- mondta furcsa hanglejtéssel és összeérintettük a poharainkat. Leültünk de addigra már üres volt az asztal- Van barátod?- kérdezte Dylan.

-Van!- válaszoltam és belekortyoltam a pezsgőbe.

-Minek az! Itt vagyok neked én!- mondta.

-Hát ja! Nem is szeretem őt!- válaszoltam őszintén a pia hatására.

-Kapok egy puszit?- kérdezte és nem válaszoltam csak összeérintettük az ajkainkat. Az ajkai már nem voltak ismeretlenek számomra mivel év elején már csókolóztam Dylan-nel és akkor is részegek voltunk. Felállt és bement a pult mögé ami tök üres volt- Mit parancsol?- kérdezte.

-Rajtad kívül? Nem is tudom!- válaszoltam. Nem is kellett neki több. Kijött hozzám és azonnal megcsókolt. Ahogy átkarolt úgy éreztem hogy elszállnék ha nem fogna. A keze egyre lejjebb csúszott a hátamon és belemarkolt a fenekembe.

-Nincs kedved dugni?- kérdezte- A gumit arra vettem hogy Laurát basszam meg de kidobott.

-Téged?- kérdeztem.

-Hát most látod!

-Nem tudja mit veszített- közelebb huzott és összeért a homlokunk.

-Gumi nélkül is csinálhatjuk ám!- mondta csábító hangon.

-Nem lehet! Már így is egy kurvának tart az egész iskola!- válaszoltam kimászva az öleléséből.

-Nem vagy te kurva!- válaszolta vigasztalóan. A tanáraink felé néztem és megláttam a suliból néhány lányt. Jaj ne! A jövő héttől megint én leszek a téma! Remek! Pedig végre leszálltak rólunk- Felkérhetlek?- kérdezte. A poén csak az volt hogy a zenét nem lehetett hallani. Legalábbis én nem hallottam. Nekiállt velem keringőzni és az viszont ciki volt hogy nem tudok keringőzni. Jó! Zumbázni tudok de lassú számra hogy járjam el az egyik pörgős koreográfiát? Szóval sokat nevettünk az biztos. Főleg magamon. Kézen fogva bementünk a nagyterembe ahol már bárki táncolhatott. Ott voltak Lauráék. Dylan és én nem foglalkoztunk velük itt is nekiálltunk keringőzni.

Béna voltam de próbáltam követni őt. Annyira tökéletes volt minden. Ő én és a zene. A világ megszűnt számomra éa azt kívántam hogy bár ilyen boldog lehetnék örökre. Hányszor megfogadtam hogy nem fogom szeretni Dylant? Már nem is számolom. Olyan hatást gyakorol rám hogy az eszméletlen. Ő megtanított igazán tiszta szívből és önzetlenül szeretni. Dylan! Leírhatatlan hogy milyen helyes és tökéletes. A derekamon a keze és a kezében az én kezem. Arról nem is beszélve hogy a kezemet a vállán pihentettem. Közelebb hajolt hozzám és egy puszit adott az arcomra. Majdnem ott olvadtam el a karjaiban. A dal után megálltunk csókolózni. Az ajkai olyan édesek voltak hogy beleborzongtam ahogy a nyelvem érintkezett az övével.

-Tangózni tudsz?- kérdezte de csak megráztam a fejem. Megmutatta hogy hogyan csináljuk és a keringőnek való dalra nekiálltunk tangózni. Nem nézhettünk ki hülyén.

-Szeretlek!- súgtam a fülébe miközben olyan béna voltam mint még soha.

-Én is szeretlek!- súgta halkan. Ez a három szó úgy szíven ütött hogy szinte összeestem. Egy év után végre olyan az életem mint egy valóra vált álom. És ezt az egészet a tanárok előtt csináltuk. Nem is beszélve Lauráról meg az idegbajos barátnőjéről és a harmadik csajról aki a legédesebb abból a bandából. Nem érdekelt! A tánc után megint megcsókolt. Azt a szenvedélyt a mai napig nem tudom kiverni a fejemből. Megfogta a kezem és elindultunk kifelé. Ahogy mentünk megláttam Carly-t. Te szent ég! Most mit fog gondolni rólam? Szerencsére amikor megláttam hogy minket néz láttam hogy jó kedve van és fülig ér a mosolya. Ennek örültem.

-Tudod hogy hol van a kabátod?- kérdezte Dylan.

-Persze!- mondtam és bementünk az öltözőbe ahol a lányok épp vetették át a báli ruhát.

-Jól láttam hogy ti csókolóztatok?- kérdezte Dylan egyik osztálytársa.

-Ja akkor jó!- legyintett édesen miközben lekaptam a kabátot a fogasról. Ahogy mentünk ki láttam az összes tanáromat aki a suliban tanít. Velük sem törődtem. Csak az volt a lényeg hogy Dylan és én egy estére együtt lehettünk. Erre vártam egy évet és ennyivel is beérem. Többet nem várok az élettől. Ahogy mentünk végig a korlátoknál megállt.

-Leugrok!- mondta és már ugrott volna de én nem hagytam. Ezt az estét sokféle képpen belehetne fejezni de úgy hogy meghal? Azt már nem engedem!

-Ne!- kiáltottam és visszahúztam.

-Miért?- kérdezte.

-Mert szeretlek!- mondtam drámaian. Igazi filmbe illő jelenet volt. De ez nem film hanem a valóság. A mondatomra csak úgy reagált hogy átölelt és sírni kezdett- Dylan mi a baj?- kérdeztem aggódva. Amint a szemébe néztem jól tudtam hogy mi a helyzet. Röviden: Nem engem szeret hanem a Laurát és ez fáj neki mert tudja hogy mennyit szenvedtem miatta és nem akar megint csalódást okozni mert fontos neki a barátságunk!

-Dylan! Te egy csodálatos ember vagy! Ha akarnál akkor sem tudnál nekem csalódást okozni! Szeretlek de ez idővel biztos megváltozik. Vagy nem!- jegyeztem meg halkan hogy ne hallja- Tudom hogy fontos neked a barátságunk és ezt nem tudjuk tönkretenni.

-Rossz ember vagyok!- mondta zokogva. A két tenyerem közé fogtam az arcát.

-Dylan! Te nem vagy rossz ember!

-De!- bólogatott.

-Nem! Én ismerlek! És nem vagy rossz ember! Jól tudom! Többek közt ezért is szeretlek!

-Gyere ide!- mondta és átkarolt.

-Ne sírj! Én is mosolygok!- próbáltam erős lenni miközben ő a nyakamba borulva sírt. Olyan rossz volt így látni őt. Megláttam Carly-t Adam-mel ahogy mennek vissza a koleszba.

-Minden rendben?- kérdezte Adam.

-Hagyd őket!- mondta Carly és ismét kettesben maradtunk. Szegény Dylan-t nem tudtam megvigasztalni. Fiút ritkán látok sírni Dylan-t meg főleg! Elindultunk vissza a koleszba. Egész végig próbáltam mosolyt csalni az arcára és próbáltam nem bombázni azzal hogy mennyire szeretem mert tudtam hogy ezzel csak rontanék a már alapból szar állapotán. Visszaértünk és a fiúszint előtt megcsókolt. Igyekeztem minden pillanatát kiélvezni mert ki tudja mikor fogja megint rávenni magát hogy megcsókoljon. A hosszú búcsucsók után felmentem a lányszintre. Kicsit megkönnyebbültem de a kép ahogy Dylan sír és én nem találok szavakat amivel megvígasztalhatnám elképesztően elkeserített. Hogy lehetek ilyen szörnyű barátja egy ilyen csodálatos srácnak mint ő? A telefonomra néztem és sírva felhívtam Blake-et.

-Halló?- szólalt bele.

-Sajnálom!- mondtam és kinyomtam a telefont.

Lepakoltam a cuccaimat és elindultam megkeresni Carly-t hogy elmeséljem neki mi történt. A szobájában nem volt így lementem a fiúszint elé és arra gondoltam mi van ha Adam becsábította a szobájába. Ezen magamban elnevettem magam és meghallottam Carly nevetését. A nevelőiből!? Mit keres szegény lány a Rambónál? Aztán Adam és Dylan nevetését hallottam. Erre már beléptem a szintre én is. Az ajtóban megtámasztottam magam és úgy hallottam ahogy a Rambó a szerelemről és az érzésekről papol a szívemhez közel állóknak.

-Jöjjön be maga is!- intett felém a Rambó. Bementem és Carly mögé léptem- Adam! Nem szégyenli magát hogy nem hoz a kislánynak egy széket?- kiabált hallhatóan ittas állapotban. Adam kiment és hozott egy széket. Pont a Rambó mellé tette. Köszi Adam ez a tökéletes hely számomra! De legalább Dylan volt a másik oldalamon. Igaz kicsit messzebb mint a Rambó de szarjuk le! Miközben a nevelő arról papolt hogy a szerelem nem is fontos meg ilyesmi én és a többiek jelekkel kommunikáltunk. Amikor Dylan rám nézett csak kacsintott és azt mutatta hogy a Rambó tök részeg ahogy a nevelőiben mindenki. Ezen mindig nevettem de a mellettem terpeszkedő Rambó nem vette észre. Ez tette még viccesebbé ezt az egészet.

-Tanár úr! Maga szerint én mennyire vagyok részeg?- kérdezte Dylan. Gratulálok Dylan! Az évszázad öngólja! Szép volt! Rambó megint beszélni kezdett valamiről és valahogy szóba keröltem én és Dylan megint elkezdett sírni. Közelebb húzódtam hozzá.

-Ne sírj!- vigasztaltam.

-Ne már Dylan! Férfi vagy!- mondta Adam.

-Hallod? Fejezd be!- mondta Rambó.

-Szeret engem!- mutatott rám miközben Rambó-ra nézett.

-Szereted?- kérdezte tőlem a nevelő.

-Igen!- néztem Dylan-re.

-És te?- kérdezte Dylantől aki csak bólogatott hogy igen- Hát akkor ne bőgj! Örülj neki!- próbáltuk vigasztalni mindannyian de reménytelennek tűnt.

-Hozok zsepit!- mondta Dylan és egy százas csomag zsepivel jött vissza. Hű! Ilyen rossz a helyzet?

-Adj neki két puszit!- mondta Rambó és megtettem amit kért. A többit nem mondom el mert az nem túl jó és Dylan-t égetném csak.

~Reggel:

Felébredtem és láttam hogy Carly nincs mellettem. Este írtam SMS-t Blake-nek hogy szakítok vele. Idézem:

VÉGE!!! NEM TUDLAK SZERETNI! SORRY :*

Hű! Letiltottam Facebook-on és a számát is letiltottam a telefonomon. De bunkó vagyok! Felöltöztem és kiléptem a folyosóra ahol a Rambó ébresztette a lányokat mivel a lányszinten nem volt nevelő.

-Jól vagy pici lány?- kérdezte kedvesen és válasz képp csak bólintottam.

-Carly-t nem látta?- kérdeztem.

-De! Lent reggelizik Adam-mel.

-Köszönöm!- mondtam és elindultam lefelé.

-Dylan már elment!- kiáltott utánam Rambó. Nem reagáltam csak lementem. Bementem a tanulóba ahol Carly és Adam reggeliztek.

-Jó reggelt!- köszöntem kómásan.

-Szia!- köszönt Carly.

-Kérsz reggelit?- kérdezte Adam.

-Nem köszi! Örülök ha nem fordul ki a gyomrom- leültem és Carly felém fordult.

-Dylan már elment. Pont akkor jöttem le amikor elment és kérdezte hogy hol vagy és csak annyit válaszoltam hogy "alszik" mire ő "lehívnád?" erre azt reagáltam hogy "hagyd aludni majd holnap beszéltek"-mesélte Carly.

-Szóval holnap!- jegyeztem meg halkan és boldogan.

-Igen! És a Rambóval beszélget és csak annyit hallottam hogy Dylan azt mondja hogy "Szeret" és megint bekönnyezett.

-De aranyos!- mondtam elpirulva.

Hát ez történt! Ez az igazság és erre nem kérem hogy legyen meg a 3 komi mert ezt a történetet nem én írtam hanem a sors és én csak az én munkámra kérek komit. De ha írtok megköszönöm. Én nem írom hogy "Remélem tetszett" ugyanabból az okból mint a komival kapcsolatban. Hogy mi lesz az életem folytatása? Hogy végződik a film? (Ahogy Carly mondaná) Ez már az élettől függ. Puszi: Sarah :* <3