A hétvégém tökéletes volt. Minden a pénteki dolgaim körül forogtak. Éjjelenként nem bírtam aludni mert mindig az járt a fejemben hogy Dylan és én esélyt kaptunk a közös életre. Folyton szerelmes dalokat énekeltem és a gyomromban éreztem azt a szórító görcsös érzést amikor az ember izgul. Enni alig bírtam így tejeskávén éltem és rajzolgattam róla és rólam. De közben aggódtam is Carly véleménye miatt mert jól tudom hogy kiborítom ezzel a "Dylan + Briettha" dologgal. Általában az történik hogy esélyt látok nála de pofára esek és ilyenkor jön Carly. Ha ő nem lenne én már rég nem lennék a suliban. Kiiratkoztam volna vagy már a föld alatt lennék. A lányok egy fürdőben töltötték a hétvégét de én mondtam Felix-nek hogy nem megyek így egyedül maradtam a gondolataimmal.
~Vasárnap:
Visszaértünk a kollégiumba és ahogy végigmentem a folyosón ugyanazt éreztem mint azon az éjszakán. Kicsit jó érzés volt visszaemlékezni hogy boldog is voltam egyszer. De az az őszinte boldogság és nem a szokásos "játsszuk meg hogy jól érezzük magunkat és semmi gondunk" boldogság. Végre elmondhattam magamról hogy volt egy őszinte mosolyom. Lepakoltam a szobába és próbáltam valamivel elütni az időt. Szörnyen lassan jött el az este. Lementem a portára hogy megvátjam Carly-t. Szerencse hogy nem vártam rá olyan sokat. Ahogy felálltam szorosan átölelt.
-Jól vagy?- kérdeztem aggódva.
-Igen csak...- kezdte a sztorit. Figyelmesen végighallgattam a hétvégi eseményeket. Már kezdtem aggódni hogy szakított Adam-mel mert szombaton ezt álmodtam. Szerencsére nem csak rossz volt ez a pár nap. Lepakolt ő is és kicsit beszélgettünk. De nem sokat mert el kellett intéznie néhány dolgot. Visszatértem a szobámba ahol a lányok megint összekaptak valamin. Lilka rúzsa eltűnt.
-Lányok! Fejezzétek be! Lilka! A táskád bal alsó zsebében van mert te kérted hogy tegyem el neked- oldottam meg a helyzetet.
-Ja tényleg!- csapott a homlokára Lilka és kivette a rúzst a táskából.
-Életmentő vagy!- mondta Reila- Nem láttad a szemüvegem?
-A fejed tetején!- mondtam fura fejjel.
-Ja! Köszi!
-Hol a bánatos kurva anyámban van az a retkes rákos gecis kibaszott...- káromkodott Tori és ránézett a kezében lévő telefonra-... ja megvan!
Itt mindenki meg van háborodva!? Kiléptem a szobából és akkor láttam hogy már 7:54 van. Lassan beér Dylan. Lementem a portára és megláttam Adam ölében Carly-t. Szokás szerint tündériek voltak együtt. Ilyenkor büszke vagyok Carly-ra. Ő megtalálta a tökéletes párt magának. Jó látni hogy van mellette valaki aki szereti őt. Leültem hozzájuk és csak akkor derült ki hogy nem én vagyok az egyetlen aki Dylan-t várja. Carly Adam és még a Rambó is. Hát jó! Akkor úgy tűnik én beszélek vele utolsó ként mert ki akarják oktatni. Ismét a szobámban kötöttem ki. A lányok eltűntek. Tíz percig bírtam és lementem és a fiúszint előtt már elég sokan voltak köztük Carly is.
-Mi van itt?- kérdeztem de a folyosó felé néztem és már láttam. Egy szék volt a lépcsőfordulóban de nem tudtam minek.
-Szia!- köszönt Dylan- Mindjárt jövök- mondta és bevitte a széket.
-Hát jó- mondtam halkan.
-Itt is vagyok!- tért vissza.
-Dylan! Beszélni akarok veled- mondta Carly.
-Akkor én felmegyek- kezdtem hátrálni és megint a szobámban kötöttem ki. Megint nem bírtam ki tíz percnél tovább. Leültem a lépcső tetejére és onnan néztem a párhuzamos lépcsőfordulón zajló eseményeket.
-De majd lehívod Bree-t?- kérdezte Dylan.
-Igen szólok neki! De ne feledd mit mondtam!- mondta Carly. Adam hátulról átölelte és rám nézett. Én mutogattam neki hogy ne nézzen fel mert lebukok. De még szerencse hogy Dylan nem figyel olyasmire hogy ki merre néz meg ilyesmi.
-De hívd le- mondta ismételve önmagát Dylan.
-Gyere ide!- mondta Carly.
-Jaj ne!- suttogtam halkan és belekapaszkodtam a korlát ajába és úgy figyeltem őket. Féltem hogy Carly megüti vagy valami ilyesmit csinál de nem csak én tartottam tőle. Adam is így érezte a helyzetet.
-Ne!- próbált Carly és Dylan közé állni.
-Nem bántom!- mondta Carly idegesen. Adam félreállt és Dylan közelebb lépett Carly-hoz- Fordulj meg!- utasította Dylan-t. Mire készül ez a lány? Nem pofont ad neki hanem seggbe rúgja? Megfogta a nyakát. Ez meg mit művel? Dylan fejét a lépcső tetejéhez kezdte vezetni. Úgy éreztem hogy el akarok futni de nem tettem. Amikor Dylan rám nézett elmosolyodott. Lementem a lépcsőn és kettesben maradtunk. Az arckifejezéséből láttam hogy az élet már megint ki fog cseszni velem.
-Milyen volt a hétvégéd?- kérdezte Dylan. Mint ha meg sem történt volna a szalagavatós dolog.
-Jó volt... Jó szar!- válaszoltam cinikusan.
-Az nem jó. És miért?- kérdezte olyan lazán ahogy csak lehetett.
-Nem is tudom. Ezt a pénteket nem tudtam kiverni a fejemből.
-Ugye tudod hogy...
-Igen! De...
-Ugye maradhatunk barátok?- a szívem megszűnt dobogni.
-Persze!- mondtam miközben a földet néztem. Elindultam a fel a lépcsőn és megint a lánykolesz előtt kötöttem ki. Már nem bírtam. A szívem darabokra tört. Megint. Carly éppen jött fel és amikor meglátott nem kérdezett semmit csak leült mellém és átölelt.
~Egy órával később:
Túltettem magam a történteken és bementem a szobába ahol tovább folyt a vita. Nem volt hozzá erőm így lefürödtem és lefeküdtem aludni. Álmomban megint láttam Harry-t. Olyan csodálatos volt mint még soha senki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése