Visszamentem a kórházba és a váróban ott ült mindenki. Szomorúan néztek rám mindannyian.
-Kendall!- állt fel Reila- A műtétnek vége.
-És mi van vele?- kérdeztem reménykedve.
-Az üvegen keresztül láthatod- mondta és az üveghez léptem. Bree édesen aludt.
-Az orvosok csodának tartják hogy még életben van- mondta Tori.
-És meggyógyul?- kérdeztem.
-A leányzó erős és gyönyörű! Magamra emlékeztet- mondta az orvos és mindenki furán nézett rá.
-Szóval túléli? És a többiek?
-Lili jól van ahogy James is. És Carlos...- itt megállt.
-Mi történt?- kétségbe estem és Reila megszorította a kezemet.
-Most már javult az állapota. De még mindig baj van. Viszont szerencse hogy a kés nem volt olyan nagy mert szervet nem érintett. A hasizmai nagyobb kárt szenvedtek.
-Már ha Carlos rendelkezik olyannal!- nevetett Tori.
-Na!- lökte meg Reila- Bemehetek hozzá?
-Menjenek!- mondta a doki és mindenki elindult kivéve én.
-Jössz?- kérdezte Logan.
-Inkább itt maradok!- mondtam és csak bólintott. Bementek az ajtón én pedig egyedül maradtam.
-Bemehet hozzá de vigyázzon! Egy ilyen műtét után nem szabad felzaklatni...- mondta a doki de mire végigmondta én már ott sem voltam. Becsuktam magam után az ajtót és leültem az ágy mellé. Bree olyan édesen aludt hogy nem volt szívem zavarni. Egy kicsit nyugodtabb voltam hogy már nem halhat meg. De Carlos még mindig aggasztott. Mi lesz ha nem éli túl? Talán befellegzett a bandának.
-Kendall!- hallottam Bree hangját.
-Itt vagyok!- mondtam és megfogtam a kezét.
-Sajnálom!
-Megmentetted az életemet. Köszönettel tartozok neked! Ne sajnáld!
-Ahogy ismerlek aggódtál értem- nevetett erőtlenül.
-Ilyen az ember ha szerelmes. De miért tetted meg?
-Hogy is mondtad? Ilyen az ember ha szerelmes- utánozta a szavaimat.
-Nem is tudod hogy mennyire örülök hogy semmi bajod. Nemrég gondolkodtam egy kicsit rólunk és azt akarom hogy tudd... Te vagy a legcsodálatosabb dolog az életemben.
-Kendall! Ezzel én is így vagyok. Amíg nem ismertelek addig csak voltam. De most már van egy célom amit mindenképp el akarok érni.
-És mi az?
-Új életet akarok! Valahol máshol. A lányokkal megbeszéltük hogy elköltözünk ha Tori betöltötte a 18-at.
-Gyertek velünk! Tavaszi szünet végén úgy is elmegyünk.
-Ez jól hangzik...- az ötletemtől fellelkesedett és elég magas lett a pulzusa.
-Bree! Kicsim! A doki azt mondta hogy nem szabad felizgatnod magad.
-...de az ötleteddel van egy kis baj! Torinak a nyári szünet első napján van a szülinapja.
-Akkor majd kitalálunk valamit. Addig van még időnk. És van egy jó hírem! Felix megígérte hogy nem bánt téged.
-Ez komoly?
-Igen!
-Úgy örülök! Csók?
-Kaphatsz!- válaszoltam és oda hajoltam hozzá.
~Tori szemszöge:
-Kopp-kopp!- léptem be az ajtón.
-Tori! Kit látnak szemeim!- mondta vidáman James.
-Jól vagy?- kérdeztem miközben leültem hozzá.
-Most hogy túl vagyok a műtéten jobban köszi!
-Figyelj! Amit a műtét előtt mondtam az nem számít és...
-Ne! Fejezd be Tori! De pontosan mit is mondtál?
-Azt hogy... hoztam neked gumicukrot.
-Gumicukor! A kedvencem... De most nem szabad ennem ilyet.
-És sunyiban?
-Arról nem volt szó- mondta és elvette tőlem a gumicukrot.
-Te mindig tudod hogy mi kell nekem- mondta gumicukorral teli szájjal.
-Örülök hogy legalább ebben segíthetek.
-Tudod mit szeretnék?
-Mit?- néztem rá értetlenkedve.
-Ha örökké így mosolyognál és ha a barátnőm lennél.
-James! Én...
-Mit mondasz?
-Azt hogy igen!- mondtam boldogan és megcsókolt.
-Mától az enyém vagy és senki sem vehet el tőlem!
~Bree szemszöge:
Ahhoz képest hogy egy hajszálon múlt az életem egész jól vagyok. Szerettem volna sétálni de az ápoló nem ajánlotta a friss varratokkal való mászkálást. Kendall viszont kitalálta hogy egy kerekesszékben kicsempész a kertbe és ott szívok egy kis friss levegőt. Beleültem a székbe a segítségével és már "száguldottunk" is.
-Fiatalember! Mégis mit művel?- kérdezte az ápoló.
-Bree friss levegőt akar és én megadom neki mert joga van hozzá!- állt mellém Kendall.
-Fél óra!- mosolygott az ápoló.
-Elég lesz. Akkor egy óra múlva jövünk!- mondta szemtelenkedve Kendall és továbbmentünk.
-Dilis vagy!- nevettem.
-Érted bármit!- ő is nevetett. Kimentünk az ajtón és megláttam a kórház kertjét ami csodálatos volt.
-Hogy tetszik?- kérdezte Kendall.
-Elképesztő!- mondtam csodálkozva.
-Gondoltam hogy bejön majd ha meglátod. Pont olyan csodálatos mint te.
-Köszönöm!
-Én köszönöm még egyszer hogy megmentettél. Nagyon szeretlek!
-Én is téged!- mondtam és megcsókoltam. Egy darabig beszélgettünk és nagyon jól éreztem magam vele. Kendall sokat hülyéskedett ami elterelte a figyelmemet mindenről. Ezért szeretem őt annyira. Elindultunk vissza a kórházba és összefutottunk a srácokkal. Látni lehetett rajtuk hogy boldogok.
-Mi ez a nagy boldogság?- kérdezte Kendall.
-Na ki tért vissza a halálból?- fordult meg Carlos egy kerekesszékben- Bulizni akarok és addig tekerni ezt a biciklit amíg el nem fáradok!- csapott Reila hátsó felére.
-Csak lassan a testtel nagyfiú!- nevetett James szintén egy kerekesszékből.
-Mi van itt? Kerekesszékes találkozó?- kérdezte a doki- Mi lenne ha máshová mennének? Van egy üres szoba ahol nyugodtan beszélgethetnek. Ja és holnapután meglesznek az utolsó vizsgálatok aztán tűnjenek haza!
-Na! Ez is a kedvességéről lesz híres!- röhögött Logan és Lilka vállára tette a kezét.
-Szia Lilka!- mondtam és odagurultam hozzá.
-Srácok! Ugyanaz jutott eszetekbe mint nekem?- kérdezte sunyi és gyerekes mosollyal Carlos.
-Kerekesszékes verseny?- kérdeztük egyszerre és mindenki szerzett magának egyet.
-3...- kezdte a visszaszámlálást Reila.
-2...- folytatta Logan.
-1... RAJT!- kiáltottuk egyszerre.
Úgy kezdtük tekerni a kerekesszékeket mint a hülyék. Az összes folyosón végigszáguldottunk és közben jókat nevettünk. Szerencsére nem löktünk fel senkit de a nővérek elég csúnyán néztek a nővérpultoknál. Aztán Carlos és James kitalálták hogy menjünk le a lépcsőn. Hála az égnek sikerült őket lebeszélni a lépcsőről és helyette lifteztünk. Csak egyesével tudtunk lemenni ezért még a liftért is meg kellett küzdeni. Mikor mindenki leért folytattuk a versenyt. Én vezettem mert én voltam az első aki leért a lifttel. Az összes szinten voltunk de aztán szembetalálkoztunk a dokival.
-Nem bírunk az energiával?- kérdezte mérgesen.
-De igen! Igazából magát kerestük hogy megmondjuk hogy tiszteljük magát és a munkáját. És csodáljuk magát amiért annyi életet ment meg nap mint nap. Ja és hogy igazán remekül áll önnek a köpeny- puncsoltam a dokinak.
-Hát...- húzta ki magát büszkén- Az igazság az hogy...- kezdett beszélni de nem érdekelt minket és ott hagytuk miközben magában beszélt.
-Szép volt!- csapott a tenyerembe Tori.
-Jók vagyunk!- mondta James és megcsókolta Torit.
-Ti most...- néztem rájuk és közben értetlenkedve mutogattam rájuk.
-Igen!- mondta boldogan James és megint megcsókolta.
-Gyerekek! Vacsi nem most van!- takarta el a szemét gyerekesen Carlos. Reila nevetni kezdett és megölelte.
-Srácok én kezdek álmos lenni- mondta James és ásított egyet.
-Gyere kicsim! Megyünk csicsikálni- mondta Tori és bevitte a kórterembe.
-És mi mit csináljunk?- kérdezte Lilka.
-Még egy körre nincs időnk mert már eléggé elment az idő. Mi lenne ha mi is aludnánk egyet?- javasoltam és ásítottam egyet.
-Akkor hajrá!- mondta Carlos és a felesleges kerekesszékeket ott hagytuk. Kendall segített visszamászni az ágyra és betakart.
-Jó éjt hercegnőm!- mondta és megcsókolt.
-Jó éjt hercegem!- mosolyogtam és lehunytam a szemem. Az álom egy pillanat alatt elnyomott. Úgy tűnik hogy a kerekesszékes verseny eléggé lefárasztott.
Sziasztok! Hát igen! Úgy tűnik hogy nem hal meg senki :D mivel összejött a 2 komi itt a meglepi és remélem tetszik majd. Főleg azért remélem mert én csináltam. És ne feledjétek! 1 komi és jön a következő rész ;) Puszi: Sarah :* <3
.gif)
Folytatás: Jó néhány rész múlva ;)
Kövit!!!!!!
VálaszTörlés