Szinte az egész napot sírással töltöttem. Miért én? Miért mindig én? Nem lehetne mást cseszegetni? Csak egy normális életet akarok. Mi ebben olyan felfoghatatlan?
-Bree! Téged keres mindenki!- lépett be Lilka de amint meglátta hogy nem vagyok túl jó állapotban átkarolt- Mi a baj drágám?
-Elegem van!- mondtam halkan.
-Már megint Felix?- kérdezte és csak bólintottam egy kicsit. Szorosan megölelt és éreztem hogy ő is sír velem együtt.
-Egy hét- zokogtam.
-Tudom!- sóhajtott és letörölte a könnyeit.
-Lányok nem akartok kijönni?- lépett be Carlos- Mi a baj?- kérdezte aggódva.
-Semmi- pattantam fel vidáman- Éhes vagyok. Tegye fel a kezét aki így van vele- mosolyogtam és feltettem a kezem. Körbenéztem és mindketten értetlenül néztek rám. Lenéztem a földre és lassan letettem a kezem.
-Én egy hős vagyoook!- hallottam Logan hangját az előszobából.
-És egy dinó vagyok!- kiáltott James.
-Én meg normális!- kiabált Kendall és mindannyian elnevettük magunkat. Kimentünk és csak annyit láttunk hogy a fiúk felforgattak mindent.
-Fiúk!- rohant Felix a fiúk után.
-Szerintem most álljatok le!- kiáltottam nekik de nem bírták leállítani magukat. Tori bólintott és Reila elővett egy hangos sípot és akkorát fújt bele hogy inkább befogtuk a fülünket. A fiúk ellen is hatásos volt. A földre estek és úgy kérték hogy álljon le a síp.
-Mindenki nekiáll takarítani vagy kirúglak titeket a házamból!- ordított Felix. Hozzám lépett és szigorúan nézett rám- Te is!
-Rendben!- sóhajtottam.
-Mire hazaérek mindannyian felnyaljátok a házat világos?- kiabált Felix.
-Igen!- bólintottunk mind az öten.
~Este:
A kanapén ültünk és csak néztünk egymásra. Felix szigorúan nézett előre és átkarolt engem. Nem mertem felnézni így egy hajtincset piszkálgattam. Néha félve felnéztem de akkor is csak úgy hogy Kendall mellkasát láthassam. Féltem! Ahogy mindenki más is. Felix mindig tart magánál egy kést és egy pisztolyt amiről a fiúk nem tudnak és éppen ezért nem feszegetem a húrt. Tudom mire képes és nem akarom hogy bántsa a fiúkat.
-Felix!- szóltam elcsukló hangon.
-Mit akarsz?- kérdezte.
-Felmegyek aludni!- mondtam félve.
-Felkísérlek!- mondta és elindultam a szobám felé. Belökött az ajtón- Ne aggódj! Garantálom hogy egy majom sem látogat el hozzád ma este mert a szobád ajtaja be lesz zárva!- mondta Felix és kivette a zárból a kulcsot és becsukta az ajtót. Egy kattanást hallottam és ezzel bezárt.
-Ezt nem teheted velem!- kiáltottam félelmemben.
-Dehogy nem!- kiáltotta vissza nevetve. A földnek zuhantam és ismét zokogni kezdtem. Hirtelen valami zörgést hallottam az ablak felől. Oda néztem és Kendall volt az. Félve léptem az ablakhoz és kinyitottam.
-Kendall!- mondtam halkan.
-Nem teheti ezt veled!- mondta aggódva.
-Tudom! De ő a gyámom! Nem tehetek ellene semmit. Azt csinál velem amit csak akar- mondtam a sírás szélén.
-Bejöhetek?- kérdezte.
-Inkább ne! Nem akarom hogy bajod essen!- mondtam aggódva.
-Érted bármit megteszek! Ma este szükséged van valakire és én itt vagyok neked- lágyan megsimította az arcom.
-Nem szabad! Veszélyes!- mondtam kissé akadozva.
-Nem érdekel!- legyintett és belépett az ablakon.
-Neked fogalmad sincs mit csinálsz!
-De! Pontosan tudom mit csinálok!- nézett rám tündérien. Átöleltem őt.
-Olyan jó hogy itt vagy!- mondtam halkan. Kicsit elengedett és rám nézett.
-Figyelj! Én... szere... szeret... szeretnék mondani valamit- dadogott elpirulva.
-Mi az?- kérdeztem értetlenül. Közelebb húzott és a fülemhez hajolt.
-Nagyon szeretlek!- súgta lágyan. A szemeim megteltek könnyekkel. Sok embertől hallottam már de ő az egyetlen akinek elhiszem. A szemébe néztem.
-Én is szeretlek!- mondtam elcsukló hangon. Percekig csak néztük egymást és láttam rajta hogy ő is elérzékenyül. Egyik kezemmel megfogtam a nyakát és megcsókoltam.
Végre biztonságban éreztem magam és ez Kendall érdeme. Ha ő nem mászik be hozzám akkor csak egyedül ülnék az ágyon és azon járna az agyam hogy nem esik-e baja. Kendall egy ajándék számomra és elképzelni sem tudom hogy hogyan bírtam ki nélküle a hétvégéket. Felix egy őrült és betegesen ragaszkodik ahhoz amit ő elhatározott.
-Mond! Hogy védhetlek meg?- kérdezte Kendall.
-A megállapodás úgy szól hogy ha a tizennyolcat szűzen töltöm be akkor azt csinál velem amit akar. De ha nem akkor nem ér hozzám egy ujjal sem. Persze ahogy őt ismerem tök mindegy hogy mikor történik meg az hogy ágynak dönt. Ő nem tisztel semmit- meséltem.
-Pedig te megérdemelnéd a tiszteletet- simította meg ismét az arcom.
-De az a legrosszabb hogy a lányok mindent megtettek hogy megvédhessenek. Szó szerint feláldozták magukat értem. Nélkülük már rég megerőszakolt volna...- itt elsírtam magam és nem tudtam folytatni.
-Szóval az egész életedet azzal töltötted hogy rettegve bujkáltál előle?- kérdezte és csak bólintottam.
~Reila szemszöge:
-Elég volt! Amit Bree-vel művelsz az már túlzás!- mondtam Felix-nek a medence szélén állva.
-Nekem dolgozik! Az a dolga hogy kövesse az utasításaimat!- mondta rezzenéstelen arccal.
-De miért nem vagyunk elegek mi?- kérdeztem már majdnem kiabálva.
-Mert nekem Bree kell! Bennetek nincs meg az ami benne igen! Szívem! Te csinos lány vagy. De ő! Nekem ő kell! Világos?- kérdezte és elővette a kését. Egyenesen a nyakamnak szegezte és csak egy hajszál választotta el attól hogy megérintsen a pengével. A szemében csillogott az elszántság. Sajnos jól ismerem ezt a nézését. Talán ennyi volt. Tovább nem tudjuk megvédeni Bree-t?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése