-Gyerekek üljetek le még egy kicsit!- mondta és leültünk az első sorban.
-Miért tartott itt minket?- kérdeztem gyanakvóan.
-Az évzárón szeretném ha előadnátok ezt a dalt. Csodálatosan összhangban voltatok az első hangtól fogva. Kérlek titeket dolgozzatok össze és lépjetek fel. Ez remek lehetőség hogy szerepeljetek a tévében- a tanárnő hangja mellett mást is hallottam. Alex a pad alatt keresett valamit a zsebében.
-Én benne vagyok- mondtam de csak azért hogy minél hamarabb szabadulhassak.
-Mivel erről a csajról van szó én is- mondta Alex felpillantva a pad alól.
-Rendben akkor holnap kezdjük a próbát- mondta a tanárnő és kiment.
-Szóval együtt leszünk holnap délután- mondta Alex és egy kulcsot húzott ki a zsebéből.
-Sajnos!- sóhajtottam.
-Most edzésem lesz szóval mennem kell.
-Nekem is. Mármint nem edzésem lesz hanem színjátszószakkör- mondtam idegesen.
-Lazíts bébi! Gyere a pályára ha végeztél én várlak majd- mondta és hirtelen megcsókolt. Gyors léptekkel kiviharzott a teremből és csak pislogtam. Mikor végre felébredtem kimentem én is és a szekrényem felé összefutottam Laurával aki Dylan és Blake társaságában volt.
-Szia!- köszöntek egyszerre.
-Helló!- intettem kínosan nevetve.
-Éppen azt meséltem hogy milyen jó voltál. De miért fogott ment titeket Miss Caroline- mondta Laura és a boldogságtól már majdnem ugrált.
-Nyugi! A tanárnő azt kérte hogy adjuk elő évzárón. Csak azért mondtam igent hogy kiszabadulhassak- legyintettem.
-Mi léptünk edzésre!- mondta Blake és leléptek.
-Eszméletlenek voltatok!- mondta Laura mikor elindultunk a szekrényekhez.
-Az egész az óra miatt volt- legyintettem lazán. Kinyitottam a szekrényemet és lepakoltam.
-Ne szórakozz! Alex és közted szinte vágni lehetett a szexuális feszültséget- miközben ezt mondta előkaptam a szájfényemet és a tükörbe nézve felfrissítettem a sminkemet.
-Ez hülyeség!- nevettem és visszatekertem a tetejét- Erre a szájfényre esküszöm hogy gyűlölöm őt és ez így is lesz egészen év végéig!
-Jó! Állom. De én a tollat teszem fel tétnek amit anya hozott Amerikából- mutatta fel a világ legklasszabb tollát.
-Rendben!- kezet fogtunk és nevetve mentünk a dolgunkra. Még hogy én és ez a nyálgép! Ahogy elhaladtam a folyosón megpillantottam egy régi plakátot amin Laura és én voltunk. Fájó szívvel olvastam végig a "Big Time Rush" feliratot a vendégek között. Sóhajtva léptem el onnan. Egy kicsit fájt hogy megfeledkeztem James-ről. Várjunk! Nekem nem Kendall miatt kéne bánkódnom? Akkor miért James miatt fáj a szívem?
-Bocsi!- hallottam egy hangot amivel visszazökkentem a valóságba. Ahogy megfordultam egy fiú állt előttem.
-Mi az?- néztem rá értetlenül.
-Véletlenül megbotlottam és rád öntöttem a... Te Kendall Schmidt barátnője vagy?- kérdezte édes mosollyal. Aztán rájöttem hogy annyira elmerültem a gondolataimban hogy nem vettem észre hogy nyakon öntöttek valamivel.
-Ja nem vettem észre. És igen. Bár nem vagyok rá büszke- mondtam és csak reméltem hogy nem vörösödtem el.
-Bocsi hogy leöntöttelek. Nem tudod véletlenül hogy hol lesz a színjátszószakkör?
-A galériában. Második emelet. Ahogy felmész kétszer fordulsz jobbra és a folyosó végén lesz- mondtam és már mentem is. Gyorsan átöltöztem.
Ahogy mentem vissza a folyosóról láttam hogy már javában tart az edzés. Egy kicsit gyorsabban szedtem a lábaimat hogy hamarabb odaérhessek. Épp az utolsó pillanatban sikerült beesnem a terembe. Akivel összefutottam fiú egy nagy vigyorral az arcán a mellette lévő székre bökött jelezve hogy nekem foglalta.
-Honnan tudtad hogy én is itt leszek?- kérdeztem gyanakvóan.
-Csak reméltem- kacsintott és leültem mellé.
-Amúgy a nevem Chole Adams- nyújtotta a kezét.
-Én Briettha. De mindenki Bree-nek hív- én is kezet nyújtottam de ő elkapta és kezet csókolt. Ez kicsit meglepett.
-Szép délutánt mindenkinek! Én Mr. Ericksen vagyok. De sokan hívnak Mr. Bean-nek- mondta nevetve egy fiatal tanár- Az első órán a színészi tehetségeteket mérem fel. Ott a párocska jöjjön ki ha már olyan jó a beszélőkéjük- mutatott ránk a tanár.
-Miért mindig én?- kérdeztem a fogaim között morogva.
-Szép vagy így egyértelműen célpont vagy- mondta Chole és kimentünk a tanárhoz.
-Rendben van! Ez egy szituációs játék. A fiatalember most ért haza a háborúból a hölgy pedig megcsalta őt és kínosnak érzi férjének a jelenlétét- utasított minket a tanár és ránk hagyta hogy mi legyen a szöveg.
-Szia drágám! Haza jöttem!- mondta boldogságot színlelve Chole.
-Ööö... Szia! Gyorsan hazajöttél- tettettem a kínos nevetést és megölelt.
-Pedig eléggé elhúzódott a harc- mondta értetlen arckifejezéssel.
-Nem... akarsz visszamenni még egy kicsit?- kérdeztem miközben megfordítottam és az ablakok felé kezdtem tolni.
-Nem örülsz nekem?- megfordult.
-De... Csak olyan hirtelen jöttél. Nem vártalak pont mára.
-Állj! Te ott! Gyere ki és csinálj úgy mintha a feleség szekrényéből esnél ki- mondta a tanár és egy srácra mutatott.
Felállt és követte Mr. Ericksen utasításait.
-Ez meg ki?- kérdezte Chole mérgesen.
-Ő? Ja ő csak a fiad!- mondtam és mellé löktem a számomra ismeretlen fiút.
-Csá apa!- mondta vakargatva a fejét.
-Nekem lányom van- bosszankodott Chole.
-Ugye milyen jól sikerült a műtét?- kérdeztem poénkodva. Még a tanárnak is tetszett.
-Apa!- pattant fel egy lány a tanár intésére.
-Nos ő a lányunk! Akkor magyarázd meg hogy ki ő- nézett rám gyanakodva Chole.
-A kertész?- kérdeztem és úgy csináltam mint aki fél.
-Megcsalsz?- kérdezte dühösen.
-Anya mit keres itt apa? Nem úgy volt hogy a másik bácsi lesz az új apu...- mondta volna a csaj gyerekhangon de befogtam a száját.
-Még kisgyerek! Nem tudja miket beszél- mondtam nevetve.
-Figyelj haver! A feleséged levelet kapott hogy eltűntél. Én segítettem neki hogy talpra álljon és ne viselje a gyászruhát- lépett Chole mellé a srác.
-Ez igaz?- kérdezte szomorúan Chole.
-Sokat jelentesz számomra. És mikor megtudtam hogy eltűntél kétségbe esve rohantam a karjaiba ahol végre megnyugvást találtam- magyarázkodtam ártatlan tekintettel.
-Szép volt!- tapsolt Mr. Ericksen és a helyünkre küldött. Miközben eleget tettünk a kérésének összepacsiztunk mind a négyen. Egész órán jól elvoltunk és mindenféle szituációt eljátszottunk amit a tanár kitalált.
-Jók voltatok!- lépett hozzánk a fiú és a lány akivel együtt játszottunk.
-Ti is jók voltatok!- mondtam mosolyogva.
-Layla!- mondta a lány és a kezét nyújtotta felém.
-Bree. De neked csak anya- nevettem a többiekkel együtt.
-Mike- mondta a srác és vele is kezet fogtam.
-Én Cgole vagyok. Nincs kedvetek összefutni most suli után?- kérdezte Chole.
-Nekem nem jó. De ti mehettek- mondtam és együtt elindultunk a folyosón. Miközben mentünk láttuk hogy Mr. Ericksen nagyon boldog.
-Miért olyan vidám tanár úr?- kérdezte Mike.
-Terhes az asszony!- mondta vidáman és beszállt a liftbe.
Nevetve továbbmentünk és az volt a téma hogy milyen jó fej Mr. Ericksen. Nem mindennapi ember. Nem hiába hívják Mr. Bean-nek. A faliújságnál leszakadtam a többiektől mert én a kolesz felé vettem az irányt. Kicsit féltem a délutáni találkozótól Alex-szel de valamiért izgatott voltam. A folyosó végén kimentem a pályára és láttam hogy az edzésnek még nincs vége. Leültem a lelátóra és onnan néztem a focistákat. De aztán valami olyat vettem észre amit nem akartam. A pomponlányok is a pályán voltak. Megláttam Laurát aki a pomponjával integetni kezdett. A lépcsőn elkezdtem lefelé futni és a végén találkoztunk.
-Szia!- köszönt Laura.
-Szia! Ez a ti híres edzésetek?- kérdeztem és körbenéztem a lányokon.
-Újabb jelentkező?- kiáltott egy lány a háttérből.
-Igen!- mondta Laura és behúzott a pályára.
-Mit művelsz!- morogtam.
-Ezért még hálás leszel!- suttogta és a lányokhoz fordult- Lányok. Ő Briettha. Szerintem sokra vinné a csapatban.
-Nahát!- lépett felém egy idősebb nő- Én Mrs. Stewart vagyok az edző. Kapj fel egy pár pompont és irány a pálya- utasított és Laura a kezembe nyomta a csili-vili labdákat és a lányok alé álltam.
-Az előbb láttad mit csináltunk?- kérdezte egy lány.
-Nem igazán- mondtam kicsit félve.
-Akkor ezt figyeld. Zenét Christal!- mondta a lány és elkezdődött a zene. Figyeltem őt ahogy táncolt és elismerően bólintottam egyet- Hajrá!- mondta nagyképűen és elment.
-Hát jó!- sóhajtottam és ismét elindították a zenét. A lány mozdulatait nem tudtam utánozni de előadtam az enyémeket és a végén az edző megtapsolt.
-Szép volt! Nincs kedved a vezérszurkoló szerephez?- kérdezte az edző és az egyenruhát nyomta a kezembe amit nekem szánt.
-Nem is tudom...- vakargattam az állam.
-Elfogadja!- ölelt át Laura.
-Rendben! Vedd fel és gyere vissza- mondta az edző és Laurával az öltöző felé mentünk.
-Megvagy húzatva? Ez hatalmas feladat!- akadtam ki de Laura csak a fejét csóválta. Pár perc múlva kiléptem az öltözőből és az egyenruhában elég kényelmetlenül éreztem magam.
-Ez olyan fura. Nem szoktam hozzá hogy közönség előtt mutogatom a hasam- panaszkodtam.
-De figyeld hogy néz Alex- mutatott a másik pálya felé és láttam hogy Alex-nek nagyon tetszik. Annyira bambult hogy eltalálta a labda. Mi lányok csak nevettünk rajta. Az edzővel pedig megbeszéltem mindent.
~Alex szemszöge:
Érdekes fordulat hogy a művészsuli így megváltozott. De örülök neki mert a csajok marha jól festenek az egyenruhájukban. Mikor végeztünk az edzéssel leültünk a lelátóra ahonnan tökéletesen láttam Bree-t.
-Azt figyeld!- böktem oldalba Dylan-t aki a legjobb haverom.
-Aranyos lány- bólintott vigyorogva.
-Ismered?- kérdeztem megdöbbenve.
-Ja! Halálosan szerelmes volt belém. De eléggé eltávolodtunk amióta összejöttem a mostani barátnőmmel- mesélte miközben az izzadtságát törölgette a pólójával.
-És nem gondoltál rá úgy mint egy csajra?
-Nekem ez a lány túl ártatlan. A vadabbakat jobban csípem- legyintett nagyképűen.
-Mindent megadnék ezért a lányért!- sóhajtottam.
-Az első csókját tuti nem kapod meg.
-Még nem csókolózott?
-De. Velem- vigyorgott tovább.
A lányok edzése végéig azt hallgattam hogy miket csinált Bree. Ha jobban belegondolok tényleg túl ártatlan. Úgy tűnik hogy az én feladatom hogy bevadítsam és kihozzam belőle azt az énjét amit éneklés közben bemutatott nekünk.
-Már vártalak- mondtam miközben a falnak támaszkodtam az öltözőjük előtt.
-Mit keresel itt?- kérdezte rémülten.
-Elviszlek valahová!- mondtam és lazán elkezdtem az ujjamon pörgetni a kocsim kulcsait. Nem vártam meg míg válaszol. Elkaptam a csuklóját és az egyenruhájában rángattam ki a kocsimig.
-Mire készülsz?- kérdezte rosszat sejtő tekintettel.
-Semmire ami illegális. Vattacukrot eszünk.
-Még jó hogy legális- forgatta a szemeit- Most komolyan!
-Szállj be és megtudod- sóhajtott egyet és beszállt a kocsiba. Ő nem tudja hogy kikértem őt egész estére és mivel a nevelők lazán veszik a dolgokat megengedték. Száguldottunk az úton és arra gondoltam hogy kapcsolok zenét.
-Ez most komoly?- kérdezte felháborodva. Még mérgesen is káprázatos volt.
-Mi a baj vele?
-Az hogy az expasim is énekel benne.
-De attól még jó szám nem?
-Végül is...
-The city is o-o-o-ours... Gyerünk énekeld- kérdtem és elkezdett énekelni.
-We pull up Open the door All the girls scream- énekelte szexi hangján de közbevágtam.
-There they are- vinnyogtam de normális hangra váltottam- It's packed from wall to wall And everybody is callin'
-Here we come It's almost time Feel the rush Now hit the lights we gonna get it all sterted- folytatta.
-Becouse the night is young The line is out the door Today was crazy but tonight zhe city's ours Live it up Until the morning comes Today was crazy but tonight... The city is o-o-o-ours... The city is o-o-o-ours- énekeltük egyszerre és olyan jól szórakoztunk. Még sosem láttam olyan lányt aki ilyen felszabadult még a nyitott tetejű kocsikban is. Mire vége lett a dalnak az útnak még a felénél sem jártunk. Oldalra pillantottam és Bree barack színű ajkai pirosabb árnyalatot vett fel. Anya szája is mindig ilyen színű ha fél aggódik vagy szomorú. Szemét egyenesen a visszapillantó felé irányította. Kezét görcsösen szorította a szoknyájához ami már szinte zavarba hozott. A lábai kivillantak a rövid szoknya alól és szinte hívogattak. Visszanéztem az útra mert féltem hogy ha tovább nézem őt még balesetet okozok. Egy nagyot sóhajtott ami kicsit aggasztott.
-Baj van?- kérdeztem halkan.
-Nem... csak még mindig a fejemben van Kendall hangja...- és elkezdett mesélni a volt pasijáról. Édes csicsergése zene volt a füleimnek. Szinte ittam minden szavát. Ez a Kendall egy vesztes ha magára hagyott egy ilyen lányt. Nekem kell megvédenem ha már a pasija nem képes rá.
-Megjöttünk!- mondtam mikor egy teljesen füves részre értünk. Közel a folyóhoz de elég távol tőle hogy ne legyenek körülöttünk emberek.
-Ugye tudod hogy ez már emberrablásnak számít?- kérdezte elég mérgesen.
-Nyugi! És amúgy is! Te jöttél magadtól nem?- kérdeztem mosolyogva.
-Mit akarsz tőlem?- sóhajtott.
-Üljünk le a szélvédőn- kiszálltam a kocsiból és az említett helyet vettem célba. Kicsit habozott de rájött hogy nem ismeri a hazautat így jobban teszi ha követ. Felültünk a szélvédőre és az égre nézett. A szemében megcsillant a nap fénye. Olyan jó lenne tudni hogy ilyenkor mire gondol.
-Mi volt az igazi célod ezzel?
-Meg akarom ismerni az igazi énedet. Nem azt akinek mutatod magad. Láttam éneklés közben a szikrát a szemedben amit beszélgetés közben sosem látok. Úgy gondoltam mutatok neked valamit. Nézd!- mutattam a naplementére- Milyennek látod?
-Tudod...- sóhajtott- Régen szerettem a naplementét de amióta utoljára végignéztem elvesztette a varázsát. Most jelentéktelen felszínes és teljesen üres. Miért olyan nagy felhajtás? Lemegy a nap. Na és? Ez a dolga nem? Reggel meg felkel. Nem kelünk fel hogy megnézzük. Ez az egész hülyeség! Régen Kendall mellett a felhők furcsa és vicces formákat vettek fel és órákig kémleltük az eget hogy miket találunk... legyen az nyuszi... pillangó... vagy egy szív... Ma már nincs formája egy felhőnek sem. Mintha Kendall és James elvittek volna valamit az életemből.
-És mi az?
-A boldogság!- láttam a megtörést az arcán. De valahogy megkönnyebbültnek láttam mert végre beszélhetett valakinek az érzéseiről. Nem vagyok érzelgős de ennek a lánynak a szavai szíven ütöttek.
-Vissza adhatja neked valaki?
-Nem! Csak egy részét. De teljesen boldog talán sosem lehetek. Nekem James a mindenem.
-Nem Kendall?
-Ő csak kihasznált. Végig James mellett kellett volna lennem. De már elszúrtam. Vége!
-Tudod mit? Én megpróbállak boldoggá tenni. Kezdjünk mindent elölről. A nevem Alex- nyújtottam kezet neki.
-Bree!- kezet ráztunkés folytattam.
-Én sosem bántanék meg egy lányt sem.
A naplementét végigbeszélgettük és mindent megtudtam róla amit tényleg fontos róla tudnom. Dylan James és Kendall nem komplettek hogy hagytak elveszni egy ilyen értékes lányt mint ő. Sajnos még nem állt készen egy kapcsolatra így nem érintettem meg és próbáltam nem arra gondolni hogy nagyon dögös.
Sziasztok :) végre megírtam nektek a folytatást. Ha érdekel a 127. fejezet akkor 1 komi és 2 Facebook-os visszajelzés a blogról. A linket nemsokára megtaláljátok oldalt... ott --------------------------------------------------------------------------------------------->
Szuper!
VálaszTörlés